promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
John Connorról sem feledkeznek meg a Sötét végzetben
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ha egyszer megkapjuk az új előzetest, biztosan vele is találkozunk majd.

Sokan megijedtek kicsit a Sötét végzet első előzetesétől, de utána a producerként és íróként is jelen lévő James Cameron remek hírekkel örvendeztette meg a nagyérdeműt. Ezek közül a legjobb az volt, hogy vissza akarják hozni a Terminátor 1,2 hangulatát, és az anélkül nem megy, hogy a Sötét végzet ne legyen korhatáros.

Az első kedvcsináló inkább az akciókra ment rá, a hangulatot még annyira nem akarta bemutatni, ami a készítők szerint sötét lesz, a sztori pedig valóban a karakterek köré épül majd. Sokan meglepődtek, hogy John Connort még távolról se láthatjuk, de nem kell megijedni, fontos szerepe lesz.

„Folytatni fogjuk Sarah és természetesen John történetszálát is, valamint visszatér a T-800-as, egy másik T-800-assal karöltve, amely egészen más megvilágításba kerül, mint korábban”

– nyilatkozta Cameron a Sötét végzetről.

Akik John miatt aggódtak, azok most fellélegezhetnek, az emberi ellenállás vezetője is kiemelt karakter lesz.

A Terminátor: Sötét végzet, ami ugyebár az Ítélet napja közvetlen folytatása lesz október 31-én debütál.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás