Közeleg a tavasz: perverz viccel ért véget a Trónok harca

[[adv]]

Több mint egymillió dühös rajongó írta már alá azt a petíciót, amellyel el akarják érni, hogy az HBO forgassa újra a Trónok harca utolsó évadát, mivel az a tiltakozók szerint méltatlan a sorozathoz, és George R. R. Martin irodalmi munkásságához. Nehéz eldönteni, hogy mi váltotta ki ezt a különösen heves reakciót: az utolsó epizódok minősége, vagy az a tény, hogy visszavonhatatlanul véget ér minden idők egyik legnagyobb szabású, legdrágább, és a közösségi médiában leginkább kommentált szériája? Akárhogy is van, ha a nyolcadik évad eddigi öt része kiverte a biztosítékot, nehéz elképzelni, hogy a záró epizód lenyugtatná a kedélyeket. Itt ugyanis aztán tényleg sok minden véget ér, és ha valakibe tövig tőrt mártanak, az már nehezen térhet vissza a halálból.

Véget ért tehát a sorozat, amit nem egyszer kiáltották már ki minden idők legjobb tévés produkciójává. Ezt persze nagy bátorság kijelenteni, de az biztos, hogy a Trónok harca nyomot hagyott, nem is kicsit. Teljesen valószínűtlen sorozatként indult, bombasiker lett belőle, amelynek egyes epizódjait már-már mozifilmes költségvetésből rakták össze, a színészek pedig percenként több tízmillió forintos gázsival számolhattak. Eleinte senki sem mondta volna meg, hogy hiába a sikeres irodalmi alapanyag, Martin A tűz és a jég dala című regényfolyama, a Trónok harca megéli a második évadot is. Először is alig voltak benne ismert színészek, az egy szem sztárt, Sean Beant a kilencedik epizódban lefejezték, nélküle nem maradt húzóneve a szériának. De nem csupán emiatt volt rendhagyó a mű. Az HBO gyakorlatilag minden sorozat-szabály áthágása felett szemet hunyt: jöhetett szex, szélsőséges erőszak, és a legszimpatikusabb karakterek lemészárlása. Minden ellenük szólt, de bejött a merész húzás, a Trónok harca berobbant, és elhomályosított minden mást. Hivatkozási alappá vált, tízmilliók találgatták hétről hétre, évről évre, hogy ki lesz az, aki végül felülhet a képzeletbeli birodalom szimbólumának számító Vastrónra?

És most hetvenhárom rész után végre kiderült, ki lesz Westeros uralkodója. De persze kezdjük az elején.

Ez pedig már kapásból súlyosan spoiler-veszélyes, aki még nem szeretné megtudni, ki halálozott el szívfájdítóan tragikus körülmények között, és kit száműztek a gyilkosságért, az ne olvasson tovább.

Ott búcsúztunk el Királyvártól az ötödik rész végén, hogy az egész porig égett. Hiába adta meg magát a főváros, hiába húzták meg a harangokat, Daenerys sárkánytűzbe borított mindent, több százezer ember életét kioltva. Havas Jon, Ser Davos és Tyrion egyaránt rémülettel vegyes utálattal nézték a pusztítást, az összeégett ártatlanokat, a lerombolt épületeket, a teljesen értelmetlen őrületet. Mintha valóban az Őrült Király tért volna vissza, a saját lánya képében. Daenerysnek becsöngettek, ez tiszta sor, a baj csak az, hogy mögötte áll a még mindig sokezres Makulátlan-, és a szintén nem elhanyagolható számú Dothraki-sereg. Ja, és van még egy sárkánya is. Egyenlőtlen az elosztás, Jon és társai így hiába tudják, hogy mi lenne a teendő, mégsem léphetnek semmit.

Tyrion felháborodása jeléül lemond a Király Segítője címről, földhöz vágja a jelvényét, Daenerys válaszul börtönbe veti az utolsó Lannistert. A vád árulás: Tyrion kiszabadította bátyját, Jaime-t a fogságból, amivel az ellenségnek ekdvezett – Daenerys szerint. A testvéri szeretettel egy félig borult elméjű királnynőnek aligha lehet érvelni, így az egykori tanácsadó mehet a dutyiba. Ez pedig pont kapóra jön Havas Jonnak, hiszen így zavartalanul társaloghat Tyrionnal, úgy tűnik, hogy a cellának kinevezett szobában elhangzott dolog a kutyát sem érdekli. Daeneryst legalábbis biztosan nem, pedig éppen az ő életéről van szó. Tyrion igyekszik meggyőzni róla Jont, hogy a Sárkányok Anyja kellően megborult ahhoz, hogy kinyírjon mindenkit, aki nem szimpi neki. Daenerys mindezt felszabadítási harcként értelmezi, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az az igazság, amit ő mond, és mindenki, aki ugyanezt gondolja magáról, a halál fia. És ha ez nem lenne elég a halál ezer arcát ismerő Arya is felbukkan, hogy tudassa Jonna, látott ő már elég őrült gyilkos, és jobb, ha beletörődik, Daenerys is egy közülük.

Oké, tehát a királynő pusztító őrült, aki Drogon hátán elsöpri az ellenségeit, és feltehetően Sansával és Deressel kezdi. Ez azonban már Jonnak is sok, egy kellően felfokozott pillanatban magához öleli, megcsókolja, majd leszúrja Daeneryst. Nem tévedés, ahogy arra sok millióan vártak, Havas Jon megöli szerelmét és királynőjét. Duplán szararc lesz ezzel, cserébe viszont megmenti Westerost a biztos pusztulástól.

És mit lép erre Drogon? Hát, nem azt, amit várnánk. Nem kapja be, nem is égeti el a gyilkost, bánatában inkább a Vastrón felé fordul, és tüzével megolvasztja a sokak számára vágyott ülőhelyet, majd felkapja Daenerys testét és elrepül vele.

Ami pedig innen jön, az csupán egy baráti csevej a korábbiakhoz képest. Havas Jon börtönben, Tyrion börtönben, Szürke Féreg pedig, aki szerelme után úrnőjét is elvesztette, bosszúra szomjazik, ki akarja végeztetni Jont. Csakhogy hiába van még egy rakás Makulátlan és Dothraki, a sárkány távoztával hirtelen kiegyenlítődtek az erőviszonyok, és a Királyvárnál állomásozó északi csapatok nem fogják tétlenül nézni, ahogy Szürke Féreg lecsapja Jon fejét. Ráadásul már Westeros leghatalmasabb urai is megérkeztek a városba, hogy rendezzék végre a dolgokat. Elsősorban arra kell választ találni, hogy ki a fene legyen a király most, hogy Daenerys eltávozott?

A trón, ami már nincs, ugye Havas Jont, alias Aegon Targaryent illeti, ő azonban egyrészt hallani sem akar róla, másrészt gyilkosságért éppen a hűvösön van. Legyen akkor Tyrion? A helyzet azonban nála is ugyanaz. Azzal a különbséggel, hogy ő egy hetyke kis beszédet rittyent a hatalmasok előtt. Elmondja, hogy nem a hadsereg és nem is az arany kovácsolja össze az embereket, hanem a történetek. És ki tudna jobb történeteket mondani, mint Bran, vagyis az egykori Brandon Stark néven ismert Háromszemű Holló? Aki a múltba lát, vezessen ő minket a jövőbe – adja ki a jelszót Tyrion. A kisember eddig hibát hibára halmozott, ötletét most valamiért mégis megkajálja a többség. Egyedül Sansa ellenkezik, oké, legyen Bran a király, de csak úgy, ha Észak kiválik, méghozzá az ő (mármint Sansa) vezetésével. Akkora az érzelmi felhajtóerő, és annyira nem akar senki sem újabb konfliktust, hogy erre is rábólintanak. Megvan tehát a Trónok harca gyilkos játszmájának győztese: Bran, a Megnyomorított. Ő lesz Westeros ura.

Na de, nem tud gyermeket nemzeni. Semmi baj, alakítsuk át a rendszert! Mostantól nem vérségi alapon, hanem választás alapján dőljön el a király személye. És ki szavazzon? A nép – mondja Samwell Tarly, amire az urak úgy körberöhögik az időközben nagymesterré avanzsált Samet, hogy alig áll meg a lábán, mert hát mindennek van határa, ha az egyszerű embereket is megkérdezzük, akkor akár a lovak is szavazhatnak, tesz pontot a demokratikus forradalom végére Yohn Royce, a Völgy Lovagja.

És ha már a Völgy, a tanácskozásra beültették az eddig jobbára a (szó szerint) az anyja mellén csüngő Robyn Arrint, aki jelenlétével bizonyítja, hogy rohadtul nem kellett volna végigszenvedni azt a sok véres háborút, elég megülni a seggünkön, és amikor vége minden mészárlásnak, odamenni, és megválasztani egy királyt, hogy aztán minden menjen tovább úgy, mintha semmi sem történt volna. És nem is volt egyedül, ott ült a teljesen inkompetens Edmure Tully is, aki ugyan szenvedett egy keveset, de ahhoz képest, hogy mekkora balfácán, elég magasra jutott. És persze a semmiből visszatér Ser Bronn is, aki megkapott mindent, amire vágyott, pénzmester lett, és befészkelhette magát a Tyrellek kastélyába, Égikertbe.

A legnagyobbat persze alighanem mégis Tyrion nyerte, aki részeges semmirekellőből a király segítője lett, Westeros egyik leghatalmasabb, és legbölcsebb alakja. És így szép lassan minden visszazökken a rendes kerékvágásba, elindul az újjáépítés (ne feledjük, létezett már egy Bran nevű király, aki éppen az Építő melléknevet kapta), Ser Davos a flottáért felel, Ser Bronn a kincstárért, bár ő inkább a bordélyokat szeretné felügyelni, Ser Brienne a királyi testőrség parancsnoka lett, Sam pedig főmester. És akkor ne feledkezzünk el a legnagyobb hősről, aki nélkül az egész nem jöhetett volna létre, és akit mindenki Daenerys gyilkosaként látott, de végül lemaradt: Arya nem maradhat meg egy helyben, hajtja tovább a nyughatatlansága, westerosi Kolumbuszként elhajózik nyugatra, hogy felfedezze, mit rejt az ismeretlen vidék. Ja, Bran királyként rögtön elindult Drogon, a sárkány után (de hogy minek?), Szürke Féreg pedig Missandei szülőföldjére, Naath szigetére hajózott. Idill és romantika a köbön.

Csak szegény Havas Jonnak kell elhagynia szeretteit, hiszen végül ez lett a büntetése: az Éjjeli Őrségbe száműzik. Persze nem sokáig bírja a dolgot, amint teheti lelép Tromund, Szellem és a vadak oldalán a Falon túlra. Apropó, minek kell még a Fal egyáltalán, és nem omlott le véletlenül? Mindegy, ebből semmit sem mutattak. Az utolsó jelenetben Jon és a népe komótosan vonulnak be az erdőbe, ugyanoda, ahová az első részben kiment a három felderítő. Most azonban élőhalottak helyett egy hóból kikandikáló növénnyel találkozunk. Amely mintha azt jelezné, közeleg a tavasz!

Sokan szidták az utolsó évadot, ahogy a hetediket is (utóbbit talán több joggal). A záró etap öt részen keresztül azonban szerintem méltó volt a korai évadok világához is, egyszerűen más fázisba ért a sztori, szükség volt a nagy ugrásokra, amikben több a hibalehetőség. Nem mindegyiket sikerült elkerülnie az alkotópárosnak, David Benioffnak és D. B. Weissnek, de így is egy megrázó évadot kerekítettek. Talán csak az utolsó részbe csúszott több hiba a kelleténél. Itt tekerték túl magasra a pátoszt, és itt óhajtották leginkább a boldog befejezést. Mintha végül megadták volna magukat a fantasy történetek íratlan szabályának, a jó mindig kerekedjen felül. És mi lehet annál nagyobb győzelem, ha a legfőbb jó, Ned Stark gyermekei hajtják uralmuk alá a világot. Bran, Sansa és Arya mindent vittek. Ahogy a Trónok harca is.

Egy valamit viszont már sosem tudunk meg. Tyrion elkezd egy viccet a Kistanács ülésén, de nem ér a végére.

„Egyszer egy szamárcsődört és lépes mézet vittem a bordélyba”

– mondja Tyrion, a poén előtt azonban a Falra és Jon szomorú ábrázatára vált a kép. Mi lett a csődörrel és a mézzel? Talán jobb is, ha nem tudjuk...