promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már be is jelentették a John Wick 4-et
Borítókép:  Mark Rogers - Lionsgate
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Nem vártak sokat a premier után a készítők.

A John Wick harmadik felvonása az eddigi legjobb nyitást hozta a sorozat történetében. Végül ez kellett ahhoz, hogy letaszítsa az első helyről a Bosszúállók: Végjátékot. Ebben lehet az is közrejátszott, hogy a második részben igen csak feszült zárást hagytak hátra a nézőknek, akik nagyon kíváncsiak voltak a folytatásra. Nem is kell jobb táptalaj a látványos akcióknak, mint amikor az egész világ az egyik legjobb bérgyilkosra vadászik.

Keanu Reeves ki is jelentette, hogy amíg bírja saját lábán, és a közönség felől is igény van rá, addig magára fogja ölteni John Wick karakterét.

Jó nyitás, Reeves benne van, így nem is kellett több a stúdiónak, mint hogy bejelentse a semmiből a negyedik részt. A Lionsgate stílusosan hozzá is tette, hogy Wick ismét szolgálatba léphet. Azért készültek valamennyire, mert a harmadik résznek is úgy lett vége, hogy azt bármikor lehessen folytatni.

Ha ez így megy tovább, egy érdekes franchise épülhet fel. A John Wick negyedik felvonását hivatalosan 2021. május 21-én készülnek bemutatni.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás