promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szelfiznek a hajóval, amelyen több száz menekült meghalt
Borítókép:  A Barca Nostra, a menekültek hajója (AFP/Tiziana Fabi)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Megosztja a társadalmat az a hajó mint kiállítási tárgy, amely a Földközi-tengeren elsüllyedt, 700 ember halálát jelentve, akik közül a legtöbb afrikai menekült volt. Kritikákat kap a művészvilágtól is, mások viszont szelfiznek vele a világ egyik legnagyobb kulturális eseményén. 

2015-ben Líbiából Olaszországba tartott az a halászhajó, amely a fedélzetén 700 emberrel, főként afrikai menekülttel elsüllyedt, az utasok pedig minden feltevés szerint a hullámsírba vesztek. 

Christoph Büchel svájci-izlandi művész a múlt hétvégén megnyílt Velencei Biennálén kiállította a hajóroncsot,

erősen megosztva ezzel a társadalmat és a művészvilágot. 

Büchel, a „Mi hajónk” néven a menekülteknek akart emlékművet emelni, állítása szerint, ám a BBC cikke szerint sok kritikát kap, és maga a cikkíró is felteszi a kérdést: mi a művészet célja? Ha az erős érzelmek kiváltása, akkor a hajónak valóban ott a helye a kiállított tárgyak között, de ettől még kérdés marad,

hol a jóízlés határa, illetve (ezt már mi mondjuk), honnan számít kegyeletsértésnek. 

Az egyik kritikus szerint az emberek szemtől szemben találják magukat itt a halállal, ugyanakkor

a turisták egy része elkezdett szelfiket készíteni a hajóval, amit azért biztosan nem kellene. 

A BBC szerint a 2015-os katasztrófa a történelem legtöbb áldozatott követelő hajós balesete volt a Földközi-tengeren, amelyen már az ókorban is virágzott a hajózás. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás