Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

A sátán gyermekei csak béna kamaszok voltak

A sátán gyermekei csak béna kamaszok voltak

Zene, Film & Kultúra

A sátán gyermekei csak béna kamaszok voltak

Zene, Film & Kultúra

fib 09:47

A hírhedt norvég black metal zenekar, a Mayhem gyilkosságokkal és gyújtogatással terhelt történetéről mesél a Lords of Chaos. Kritika. 

Idegesítően torzított, visító gitár, tompán puffanó dobok, mintha egy üres kartondobozt püfölnének őrült sebességgel, erre jön még a torokgyulladásos varjúra hajazó rekedt károgás, az érthetetlen sátánista szövegek, és máris kész egy black metal szerzemény. Már persze a laikusok számára, a beavatottaknak mindez mézként csorog a hallójáratokba. A leggonoszabb fémzene azonban nem csak a hangzásvilágával, de a körítéssel is komoly hírnevet szerzett magának. Bár ma már senki sem gyújtogat és nem is szúrja le a társait, ez nem volt mindig így. A kilencvenes évek elején a black metal egyet jelentett az őrült pusztítással, ami templomégetésekben és gyilkosságokban öltött testet. Erről a korszakról mesél a Lords of Chaos – Sötétség gyermekei című film, ami a héten kerül a magyar mozikba. A részben Magyarországon, magyar filmesek és színészek közreműködésével készült alkotás a legendás norvég zenekar, a Mayhem történetét idézi fel a kezdeti időszaktól egészen addig, míg a banda basszusgitárosa több mint húsz késszúrással meggyilkolta a gitárost.

A nyolcvanas években néhány heavy metal zenekar úgy gondolta, ideje továbblépni az extremitáshoz vezető úton, elkezdtek hát gyorsabban játszani, sötét hangzást alakítottak ki, és minden szövegben felmagasztalták a sátánt. Persze többnyire csak póz volt a fene nagy gonoszság, de az ezen a zenén felcseperedő fiatalok számára remek ugródeszkának bizonyult, ahonnan fejjel előre érkezhettek a valódi sötététségbe. Norvégiában a kilencvenes évek elején egymás után bukkantak fel azok a bandák, amelyek korábban sosem tapasztalt zenei hangulatot teremtve léptek a sátán szolgálatába. A Darkthrone, az Emperor, a Satyricon, a Thorns és persze mindenekelőtt a Mayhem – amelyet minden black metal zenekarok atyjának szokás tartani – új világot teremtettek, teli dühvel, erőszakkal, gyűlölettel és extrém zenével.

Az Øystein „Euronymous” Aarseth vezette Mayhem útját a rémisztő ideológia mellett súlyos tragédiák jelölték ki. Nagyrészt erről mesél a Lords of Chaos is, amely Jonas Åkerlund rendező – a Bathory nevű ős-black metal együttes egykori dobosa – véleménye szerint a hazugságot és az igazságot is számításba veszi, ezekből gyúr borzongató történetet. Euronymous (Rory Culkin) egy átlagos extrém zenekar vezetőjeként alapított szekta szerű mozgalmat. A Mayhem mellett Helvete (Pokol) nevű lemezboltjával és Deathlike Silence (Halotti csend) elnevezésű kiadóján keresztül is terjesztette az igét.

Ami nem volt más, mint az embergyűlölet, a társadalmi szabályok elutasítása, a szeretet és béke helyett a káosz és a sötétség felmagasztalása – dióhéjban.

Euronymous a sátánt számos formában csodálta, Hitlert ugyanúgy mint Sztálint. Mindeközben egy átlagos kamaszfiú volt csupán, aki a szüleinek rimánkodott, hogy zavarják már ki a próbateremként használt alagsori szobából a húgát, aki folyton zavarja a zenekart, és állandóan beszól neki. A visszaemlékezések szerint Aarseth egy jó tanuló, kedves srác volt, aki valamiért mégis azt gondolta, jó ötlet sátánosdit játszani. Ezért is hozta létre a kiadó pincéjében székelő „black metal belső kört”, amelynek tagjai elvetemült tizen- és huszonéves gyerekek voltak: vedeltek, hangoskodtak és a gonoszról szóló könyveket olvastak. Szánalmasan unalmasnak elfoglaltságnak tűnik, és az is lehetett, a Lords of Chaos nagy erénye, hogy mégis hihetetlenül feszes sztorit kreál ebből az infantilis gyűlölködésből.

Templomégetés, öngyilkosság, holt az elevenek között

Idővel aztán sebességet váltottak a srácok, felbukkant Oslóban a bergeni Varg Vikernes (Emory Cohen), és hamarosan megindultak a templomégetések. De előtte még a Mayhem svéd énekese Dead, vagyis Per Ohlin öngyilkosságától volt hangos a szcéna. A gyermekkori zaklatások miatt komoly mentális betegséggel élő Ohlin (Jack Kilmer) sosem tartotta magát élőnek, vagyis azt képzelte, hogy halottan jár az elevenek között. Döglött madarat tartott egy zsákban, hogy a koncertek előtt nagyot szippantson bele, ruháit elásta az erdőben, majd hetekkel később kiszabadította, hogy azokban léphessen fel, de ő találta ki a black metal zenekarok később elengedhetetlenné vált kiegészítőjét, a fehér, csontvázra emlékeztető arcfestést is. Egyik délelőtt felvágta az ereit, elmetszette a torkát, majd főbe lőtte magát egy vadászpuskával.

A filmben alaposan dokumentált öngyilkosság után a testet Aarseth találta meg, de ahelyett, hogy hívta volna a rendőrséget, elszaladt a legközelebbi boltba egy eldobható fényképezőgépért, és jól körbefotózta a helyszínt – a halottról készült kép később egy Mayhem-album borítójára is felkerült. De nem állt meg itt, a legenda szerint összegyűjtötte Ohlin szétrobbant koponyájának darabjait, és nyakláncot csinált a csontszilánkokból. Bármelyik igazi barát ugyanezt tette volna valószínűleg.

Nem sokkal később az évek múlva a szcéna egyik legprogresszívabb együtteseként ünnepelt Emperor dobosa, Bård „Faust” Eithun gyilkolt meg egy meleg férfit Lillehammerben. Harminchét késszúrással végzett gyanútlan, szexuális együttlétre számító áldozatával egy parkban (nem is akárhol: a két évvel későbbi téli olimpiának is otthont adó Olimpiai parkban). Faust (Valter Skarsgård) egy csapásra sztár lett a black metal belső körében, a gyilkosság pedig a sötét ideológia sarokpontjává vált.

A gátlásos kamaszból vad gyújtogatóvá vált Varg Vikernes mindeközben egyre nehezebb viselte Aarseth uralkodását, kettejük kapcsolatában kódolva volt a szörnyűség. Bár a végeredményt ismerjük, a Lords of Chaos mégis képes folyamatosan fokozni a feszültséget egészen addig, amíg Varg autóba vágta magát Bergenben, laza 500 kilométert autózott Euronymous oslói lakásáig, majd egy rövid vita után halálra késelte riválisát. Érzékenységére és empátiájára jellemző, hogy magával vitte gyilkolni Snorre „Blackthorn” Ruchot, a Thorns nevű zenekar tagját is, akinek bár fogalma sem volt róla, mihez asszisztál, és nem is volt jelen a késelésnél, mégis hosszú évekre börtönbe került, mint bűntárs.

Åkerlund filmjében a gyilkosság idején Euronymous már épp változóban volt, rátalált egy lányra, Ann-Maritra (Sky Ferreira), és jól láthatóan eltávolodott korábbi nézeteitől. Hogy ez valóban így volt-e, biztosan nem tudhatjuk, a történetnek mindenestre szívbemarkolóan drámai színezet ad az a fordulat, hogy éppen akkor kellett elvesznie, amikor már maga mögött hagyta volna az erőszakos világot.

A Lords of Chaos többnyire remekül egyensúlyozik a sátánista ideológiába merült fiatalok „sötétsége” és a hétköznapok valósága között. Így hitelesen, vagy inkább hihetően mutatja be,

milyen banális, kisszerű és sokszor nevetséges volt mindaz, amit ezek a srácok halálosan komolynak gondoltak. Egyszerű kamaszcsíny, gondolhatnánk, csakhogy ezekben a csínyekben emberek haltak meg, és templomok égtek porig.

Magyar szál

Van ezeken kívül a filmnek egy olyan rétege, amely elsősorban a magyar közönségnek mondhat sokat. Ha jól figyelünk, Oslo utcáit különösen ismerősnek találhatjuk, nem véletlenül, a jelenetek egy részét Magyarországon vették fel, több magyar filmes és színész is feltűnik a produkcióban. És van még egy ennél is fontosabb hazai vonatkozás: a Mayhem – amely Euronymous meggyilkolása után, egy rövidebb szünetet követően folytatta működését – énekese Csihar Attila, aki már az 1994-ben megjelent legendás De Mysteriis Dom Sathanas albumon is közreműködött összetéveszthetetlen kántálásával, és egy hosszabb kihagyás után 2004-ben visszatért a bandába, amelynek azóta is tagja. Az énekest a filmben nem mellékesen saját fia, Csihar Arion alakítja. Bár sajnos csak néhány pillanatra bukkan fel.

A gyilkosságért 21 évre ítélt Varg Vikernes tizenöt év elteltével, 2009-ben szabadult, ma Franciaországban él egy farmon népes családjával, és a Youtube-csatornáján keresztül kommunikál a rajongóival. A zeneileg is aktív férfi semmilyen témában, így a Lords of Chaos kapcsán sem rejti véka alá a véleményét. Több dühös videót is feltöltött, amelyekben alig burkolt antiszemitizmusa mellett esztétikai ítéletét is kifejezésre juttatta. Szerinte – mint legautentikusabb szereplő szerint – a film úgy szar, ahogy van. Hamis, tudatosan ferdít és még unalmas is.

Elfogadva, hogy az ő pusztító gyűlölete a film központi témája, mégse higgyünk Varg Vikernesnek. A Lords of Chaos nem dokumentumfilm, így nem is törekszik a színtiszta igazságra, ám pont ezért mutatja be nagyon is hihető módon a kilencvenes évek elejének norvég undergroundját, amely amellett, hogy új műfajt teremtett, számos tanulságot is tartalmaz a szélsőségek megélését és megítélését illetően.

Borítókép: punchdrunkcritics.com