Bosszúállók: vége egy korszaknak, de mi lesz ezután?

[[adv]]

Az új Bosszúállókról nem lehet mit írni. Ha jó lett, akkor azért felesleges, ha rossz akkor meg azért. Az eddigi 21 Marvel-film majdnem 20 milliárd dollárt termelt, a korszakot lezáró Végjáték így is úgy is rekordot fog dönteni – még akkor is, ha kínai kalózok az egész filmet feltolták a netre, így bárki szabadon elérheti. A kérdés csak az, mi lesz ezután? Vége egy korszaknak, de vajon lesz egy következő, a Disney-Marvel folytatja a sikersorozatot, vagy a szuperhősök szépen lassan beleszürkülnek a tömegtermelésbe?

Három óra: eddig kell kibírni a moziterem hűvösében, ha nem akarunk lemaradni valami fontosról. Bármennyire is várta mindenki a Végjátékot, kockázatos dolog három órás próbára tenni a közönség türelmét és belső szerveit. Pláne úgy, hogy a negyedik Bosszúállók-film, ha csak biztonságos mértékben, de mégis különbözik az elődeitől: komorabb és komolyabb. De nagy veszély így sincs, bár a klisék egy életre beleégtek a Marvel-filmekbe, ezek nélkül talán már fel sem ismernénk a szuperhősöket, és a történet felépítése is kíván némi energia-ráfordítást a nézőktől, a három óra mégis szinte észrevétlenül suhan el.

#DontSpoilTheEndgame, vagyis senki se spoilerezze el a Végjátékot, tönkretéve ezzel a közönség élvezetét. Ezzel a hashtaggel igyekeznek a rajongók rábírni a szivárogtatókat, hogy ne lőjék le a poént. És ezt nem csak ők, de úgy tűnik, a kritikusok is halálosan komolyan veszik, mert persze bárhol könnyű rátalálni a film történetére (kezdve a Wikipediával), az eddig megjelent kritikákban egy szó sincs arról, hogy mit is láthatunk a filmben (na jó, néhányan nem tartották szigorúan magukat a spoiler-mentességhez). Ehhez hűen itt sem árulok el egyetlen részletet sem, hiszen úgysem a szövegben számít, ki hal meg, ki éli túl, ki kit győz le, ez csak a vásznon érdekes.

Részletek nélkül ugyanakkor elég nehéz hiteles állításokat tenni a filmről. Maradjunk tehát annyiban, hogy a Végtelen háború (és több Marvel-film) fináléja után a Thanos csettintésétől az univerzum fele elhalálozott, ami – érthetően – nem tölti el örömmel a túlélőket. Azzal sem árulok el nagy titkot, hogy a stúdió nem véletlenül vette be a játékba egy saját filmmel Marvel Kapitányt, Carol Danvers (Brie Larson) visszatérését eben a filmben biztosra vehettük. Ahogy Tony Stark (Robert Downey Jr.), Amerika Kapitány (Chris Evans), Hulk (Mark Ruffalo), Thor (Chris Hemsworth), a Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Cliff Barton (Jeremy Renner) és így tovább a többi hős is. És ha a jók feltűnnek, Thanos (Josh Brolin) sem maradhat el.

Három órába rengeteg minden belefér, és ennek megfelelően kapunk rengeteg mindent. Van itt kamaradráma, depresszió, nekibuzdulás, csapatszellem, egyéni érdekek, szupererő, küzdelem és halál. És persze mindegyikből sosem látott mennyiség. A Végjátéknak érezhetően felül kellett múlnia mindent, amit eddig a Disney (a Marvel) alkotott a képregényekből. Nem csupán nagyobbra és erősebbre akarták gyúrni azonban, mint elődeit, hanem összetettebbre is, hogy mélyebb legyen, ne csak szimpla élvezetet nyújtson, gondolkodtasson is el. Vagyis legyen méltó egy nem akármilyen korszak lezárására.

Mindegy, hogy mit gondolunk a szuperhősökről, a róluk készült filmekről, mindegy, hogy milyen művészi elveket kérünk számon egy ilyen produkción, a Marvel mindenképpen történelmet írt. A bő egy évtized alatt gyártott közel két tucat mű megváltoztatta a mozit, hogy jó, vagy rossz irányba, azt most még csak sejteni lehet, de az tagadhatatlan, hogy a szuperhősök korszakot alkottak. Ennek lett most vége a Végjátékkal.

Ami véget ért, lezárult, nincs vele túl sok dolgunk. A Végjáték kétségkívül tökéletes film egy fináléhoz. Minden felvett szálat elvarr, vagy elvág, összefon és becsomóz. Látványos, szórakoztató és még elmélkedni is lehet rajta. Ezzel tehát már nincs dolgunk. Igazából abban a pillanatban elmúlt a vele való dolgunk, hogy feltűnt a vásznon a film. És ez az, amiről a Disney úgy tűnik elfeledkezett. Csináltak egy nagyszerű lezáró alkotást, de mintha nem foglalkoztak volna azzal, mi lesz ezután. Talán tévedek, de a három óra alatt végig az volt az érzésem, hogy nem látok mást, mint az elmúlt évtized ünneplését. Pénz, paripa, fegyver: minden a rendelkezésükre állt, hogy saját magukat dicsőítsék, és mindent fel is használtak, mintha nem lenne holnap. Persze lehet, hogy ez volt a terv, mert arra számítanak, hogy egy újabb korszakkal már nem tudnak akkorát szakítani, mint a most lezárulttal. Akárhogy is, a Bosszúállók: Végjáték talán az eddigi legkomplexebb Marvel-film lett, amely minden igényt maradéktalanul kielégít. És hogy mi jön utána? Egyelőre senkit sem érdekel.

Mondhatnám, hogy

„meghalt a király, vajon hol az új király?”

– de akkor mindenki azt hinné, már el is árultam egy halált. Sokan meghalnak, fontos szereplők is, de a királyt épp az egyedisége teszi, csak egy van belőle, míg a szuperhősökből több tucat, nincs királyuk, vagyis nem lőttem le a poént. Egy szempontból azonban mégis: a Marvelnek a hatalmas végső összecsapás után nincs olyan karaktere, akiért a közönség egy emberként rajonghat. Van egy rakás hősük, akik együtt remekül működnek, de a csapatmunkát a Végjátékkal lezártnak tekinthetjük, ki marad akkor a következő évtizedre?