Kicsit mögé kell látnod mindennek – Kirják Róbert interjú

Már gyerekként is érdekelt a kultúra, és sokat jártál színházba. Akkor végig futott az agyadon, mi is lehet a függöny mögött?
Akkor még nem gondolkoztam ilyeneken, hogy mi folyhat a kulisszák mögött. A színház szeretete már korán kialakult bennem, amit a szüleimnek köszönhetek. Általános és középiskolában is volt bérletem, és jártam folyamatosan a darabokra, de hogy egyszer én ott dolgozhatok a függöny mögött, az soha meg se fordult a fejemben. Gyerekként tényleg csak annyi volt bennem, hogy ez egy klassz dolog, és tetszik amit csinálnak.

Rád nagy hatással volt, hogy a szüleid színházrajongók voltak, de mi a helyzet a mostani generációval? Eljárnak maguktól is színházba, kezdik megszeretni a varázsát a mai technikai-világ mellett?
Az itthoni viszonyokhoz képest Nyíregyháza kuriózum, az általános és középiskolások nagyon sokan járnak színházba, és Magyarországon ez a szám valóban kimagasló. Általános iskolás bérletesből van majdnem 11 ezer gyerek, és a városi középiskolákból is szinte mindegyik képviselteti magát. Ezt már szép utánpótlásnak lehet tekinteni, de amit nagyon nehéz mérni, hogy ha befejezte a középiskolát, akkor milyen arányban lesz rendszeres színházlátogató. Mindig igyekszem olyan évadban gondolkodni, és olyan előadásokat kiválasztani, ami a fiatalabb generációnak is szól. Mivel a bérletszámunk folyamatosan emelkedik, szerintem jó úton járunk.

És úgy, hogy nem is nagyon kellett ezt erőltetni.
Persze, felesleges bármit is erőltetni. Belső indíttatás miatt térjen vissza a néző, és a pozitív emlékek miatt.

Mert láttunk már gyakran olyat, hogy az iskolás beül, de abszolút nem érdekli a darab, és végig a telefonját nyomkodja.
Újkeletű probléma ez. Mi is próbáljuk elkerülni, hogy megtörténjen. Mindig megkérjük a nézőket, hogy kapcsolják ki a telefonokat. Ha mégis előkerül a mobil, akkor a közelben ülők rá szoktak szólni az illetőre, hogy ez illetlenség. Nem olyan rég történt, hogy Szabó Kimmel Tamás leállította az előadást, mert egy néző a telefonját nyomkodta, és finoman megkérte, hogy ezt ne tegye. (Tamás a Száll a kakukk fészkére című darabban játszott. Először egy megszólaló mobil miatt, majd másodjára több fénylő telefon miatt akadt ki a közönségre, mert zavarták a koncentrációban. Vastapsot kapott érte. – Toronicza)

Sokat beszélnek erről, hogy mi a helyesebb? Persze a többség azon van, hogy a színész ne lépjen ki a szerepéből, és inkább a közönség tegyen valamit, ha ilyen van.
Igen, de van, amikor ez nem segít. Én azt is megértem, amikor egy színész elveszíti a türelmét.

Hihetetlen, de ismerek több olyan embert, akit közgazdász diplomával bekebelezett a művészélet. Ez számodra is egy érdekes kaland volt.
Eredetileg gazdasági igazgató voltam itt, majdnem 14 évig. Pénzügyi-számviteli iskolát és közgáz egyetemet végeztem, tehát ez az utazás teljesen másképp indult az elején. Viszont a színházban a pénzügyi feladataim mellett foglalkoznom kellett a technikával, munkaügyi és jogi dolgokkal, majd a 2016-os igazgatói kinevezésem után a művészeti oldalát is teljesen át kellett látnom a teátrumnak. Soha nem gondoltam volna, hogy ez egyszer meg fog történni.

Gondolom előnyösebb volt úgy kezdeni színházigazgatóként, hogy előbb a gazdasági oldalát ismerted meg profin ennek a világnak.
Maximálisan! Rengeteg időm volt megfigyelni, mi hogyan zajlik, mik azok a folyamatok, amik gazdaságilag és minden szempontból optimalizálhatóak. Ha csak simán belecsöppenek a színház világába, akkor teljesen reménytelen vállalkozás lett volna sikeresen üzemeltetni. Így hatalmas tapasztalattal, valamint a környezet és a kollégák ismeretével óriási előnnyel indultam. Ha tapasztalat nélkül kerültem volna erre a posztra, akkor valószínűleg kudarccal végződött volna a történet.

Akkor a te példád jó lehet arra, hogyan ne bukjon el egy színházigazgató, és ne csak a darabok minőségével foglalkozzon, hanem a többi dologgal is ismerkedjen meg picit.
Akkor lehet igazán sikeresen menedzselni egy színházat, ha az ember mögé tud látni mindennek, és itt nem csak a gazdasági oldaláról beszélek. Tényleg mindenhez kell egy kicsit érteni, még a műszaki dolgokhoz is. Minél jobban átlátod az apró részleteket, annál jobb döntéseket tudsz hozni.

Amikor összerakjátok az évadot, akkor az az elsődleges, hogy rengeteg populáris darab legyen a terítéken, ami biztosan pénzt hoz, vagy próbáltok törekedni arra, hogy kuriózumok, akár nem megszokott művek is bekerüljenek a repertoárba?
Már az igazgatói pályázatokban is megírtam, és tényleg az egyik legfontosabb dolog számomra, hogy meghatározzam a művészi és közönségcsalogató előadások arányát. Öt nagyszínpadi bemutatóból három a populárisabb kategóriába kerülhet, a maradék kettőből az egyiknek drámának, vagyis komolyabb, mélyebb műfajnak kell lennie, és marad még egy, ami a kísérletező jellegű, nem megszokott darab. Az ötből biztosan van egy olyan, amivel a közönség még nem igazán találkozott. A kamara színpadon már inkább meg szoktam adni a lehetőséget erre: minden évadban bekerül egy filmes feldolgozás. Igyekszünk egy-egy komédiát is kiválasztani, de arra a színpadra tényleg az jellemző, hogy csak kuriózumok kerülnek oda. Évről-évre növekszik a kamara-bérleteseinknek a száma is, szóval a közönség nyitott erre.

Szerinted ma Magyarországon a kortárs darabok megkapják azt a figyelmet, amit megérdemelnek, lehet jövőjük?
Érdekes, hogy felhoztad, mert pont a múlt hónapban mutattuk be egy kortárs író, Dragomán György drámáját, a Kalucsnit. Igyekszünk erre is odafigyelni, de tény, hogy egy vidéki városban, ahol csak egy színház van, jobban kell ügyelni arra, hogy az öt darabból miket láthat a közönség. Ha csak ilyeneket játszanánk, akkor egy művészszínház lennénk, és lényegesen visszaesne a nézettség. Ahogy említettem, nagyon kell figyelnünk az arányokra.

Akadt már olyan, hogy színészek vettek rá egy mű bemutatására, és te beadtad a derekad?
Az túlzás, hogy rávesznek, de szoktam beszélgetni velük arról, hogy mi az, ami szerintük jó és népszerű. Ekkor persze történik olyan, hogy egy-egy darabot fontolóra veszek. Ilyen témában a nálam való kopogtatás inkább a rendezőkre jellemző, kevésbé a színészekre. A legfontosabb feladat egy darab kiválasztásánál, hogy a rendező tudjon azonosulni vele. Így ha nem is minden esetben, de legtöbbször közösen választjuk ki a művet. A színészek minden évad februárjában, a szerződtetési tárgyaláson már egy kész évadtervet kapnak. Azonban évad közben a beszélgetések során felmerülő ötletek bekerülnek a jegyzetfüzetembe, melyeket a következő szezon tervezésénél figyelembe veszünk.

Gondolj bele abba, hogy lenne egy saját évadod, amikor nem kell semmire figyelned, se költségvetés, se nézők. Milyen stílusú darabokat vinnél színpadra?
Nem megkerülni akarom a kérdést, de szerintem ugyanilyeneket. Ugyanilyeneket, sokkal szebb díszlettel, jelmezzel. Persze most is a maximumot igyekszem kihozni mindenből. Szerencsés vagyok, mert jelenleg is félelmetesen jó csapattal dolgozunk együtt. A rendezők és a társulat is fantasztikus! Nehéz belegondolni mit csinálnék másképp, ahogy abba is, milyen lenne egy csak nekem szánt évad, mert már ennyire nem tudom kizárni a közönséget. Persze tudom, hogy vannak olyan színházigazgatók, akik kevésbé tartják fontosnak, de engem mindig is érdekelt, hogy a nézőink milyen előadásokat szeretnének.

Mindig a maximumra törekszel, de min változtatnál, ha több lenne a pénz?  
Nos, mindenképpen a kollégáim fizetését szeretném jó alaposan megemelni. (nevet) A műszaki állapota a színháznak kiváló. Ahogy említettem több pénz díszletre, jelmezre, de akadnak olyan egyszerű dolog is, mint egy nagyobb raktárhelyiség. A borsosabb költségvetés mindig jó, de azt mondom, az, ami van, az tökéletesen van felhasználva, és nincs ok panaszra se a közönség, se a kollégák részéről.

A VIDOR Fesztivál, aminek a szervezése szintén a te kezedben van, egyre jobban kezdi kinőni magát. Itt a színház és a dumaszínház előadások kerülnek pénzbe, a többi program ingyenes, a koncertek is. Ezzel kapcsolatban el tudnál képzelni egy szintlépést? Például a belvárosban maradnának a kulturális programok, a koncertek pedig kapnának egy külön helyszínt, pénzért, de nagyon erős húzónevekkel.
Volt törekvés erre az elmúlt években, és gondolkoztunk is rajta, hogy mondjuk egy stadiont be lehetne vetni, mint külsős helyszínt, de aztán mindig eljutunk arra a pontra, hogy az egész fesztivál lényege a belvárosi pezsgés. Ha csinálunk egy giga-koncertet távolabbi helyszínen, akkor kiürülne a belváros, amivel szerintem a fesztivál az igazi lelkét veszítené el, másrészt megjósolhatatlan, hogy mennyi embert tudna ez bevonzani. Kockázatos, és olyan koncertet, amit a fővárosban nem tudnak megcsinálni, és turisták ezreit vonzaná ide, hát olyan meg nincs. Persze tegyük hozzá azt is, hogy most is olyan erős nevek vannak a belvárosi színpadon, amit csak fizető vendégek tudnak megnézni máshol. Ez szerintem a VIDOR egyedisége. Amit te mondasz, azt meg a fesztiválon kívül is meg lehetne csinálni. De hát ilyenkor jön a kérdés, ki kockáztatja azt a pénzt? Jól tudod, azt a fellépőt akkor is ki kell fizetni, ha nem telik meg az a stadion.

Ha egyszer véget érne ez a kaland, akkor hol tudnád elképzelni magad a jövőben?
Ezen még sosem gondolkodtam. Én azt érzem, hogy a színház világa már annyira bekebelezett, hogy valamilyen más színházban, vagy más kulturális területen. Otthon érzem magam továbbra is gazdasági és marketing területen, így ezek is még nyitottak számomra. Azonban most van még három év a szerződésemből, szóval ilyenre nem is gondolok, de hamarosan el kell majd döntenem, hogy újra megpályázom-e az igazgatói posztot.