promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Kasszasiker lett a Bohém rapszódia
Borítókép:  IMDb
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Eddig is szépen muzsikált, de most már átlépte a 900 millió dolláros határt.

Egy ilyen teljesítményre még valamelyik Marvel-képregényfilm is büszke lehetne, egy zenés életrajzi alkotás meg főleg. Ezzel a teljesítménnyel a Freddie Mercury életéről szóló film lett az eddigi legnagyobb kasszasiker a műfajon belül.

Pedig az egész úgy indult, hogy a kritikusoktól bizony kapta a pofonokat, de a közönséget ez nem befolyásolta. Korábban is leírtam, hogy a szakírók többsége ott rontotta el, hogy elültettek magukban egy felépítést a filmről, mélyebb alkotást vártak, egy szenvedő Queen-frontembert a végén. Hát, ehelyett maradt a vásznon egy boldog énekes, aki zenélni akart. Lehetett volna ezt másképp is tálalni, de ettől még a Bohém Rapszódiát rossznak nevezni súlyos hiba.

Nem csak a közönség cáfolt rá erre, de még a szakma is. A film végül két Golden Globe-díjat, négy Oscart nyert, köztük Malek az amerikai filmakadémiától is megkapta a legjobb színész díját.

A bevételhez hozzájárult Kína is, és mint korábban megírtuk, ott nem csinált meleg dolgokat Freddie Mercury, mivel rommá vágták az alkotást.

A Bohém rapszódia most már a 20th Century Fox (amit ugyebár bekebelezett azóta a Disney) negyedik legnagyobb sikere Észak-Amerikában az Avatar, a Titanic és a Star Wars: Baljós árnyak után.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás