Így jár, aki Belmondo feleségéhez nyúl: születésnapi válogatás

Vagyunk néhányan, akik Jean-Paul Belmondón nőttünk fel. Néhány millióan biztosan. Egyik első, meghatározó gyerekkori filmélményem, hogy Az örökös végén meghal, mert hát a filmjei végén időnként így jár, de többek között A profiban is úgy tűnik – ez is saját tervének része, akkora király. 

És tényleg nagy király, akkor is, ha egy sérthetetlen szuperhős:

arca, arcjátéka és hangja legendává tették a most 86. születésnapját ünneplő művészt.

Ami a hangját illeti, a szinkronizálásról is híres magyar mozi neki is megtalálta a tökéletest: ahogy a franciák nagyjai közül Lino Venturával szinte egyet jelent Szilágyi Tibor orgánuma, úgy lehet Belmondóval azonosítani a felejthetetlen Sztankay Istvánt (is).   

Az érdekes az, hogy nemcsak Sztankay István hangja illet hozzá, ez a videóösszeállításból is kiderül. A teljes életművet nincs értelme felsorolni sem, csupán szemezgethetünk belőle. Az emberi oldaláról pedig érdemes csak annyit elmondani, hogy a 2008-as Egy ember és kutyája forgatásakor már túl volt egy sztrókon és a vele járó bénuláson. Csak úgy vállalta el az alakítást, ha önmagát adhatja, kozmetikázás nélkül. 

És most jöjjön Belmondo fénykora. Bár az az igazság, hogy (a fenti képsorokat látva) ez a mai napig tart, úgyhogy inkább legyen Belmondo, az örökzöld. Először is 1971-ből, A betörésből egy jelenet, amelyből kiderül, amire mindig rájövünk: ő maga a lazaság. 

Az 1981-es, A profi című alkotás sokunk számára az első, ami róla eszünkbe jut. Varázslatos zenéje is naggyá tette: 

A profiról pedig ez a jelenet ugorhat be elsőként, a feleségeknek is. Így jár egy zsaru, ha Belmondo feleségéhez hozzányúl (aki nem tudná az előzményt: pofont ad a hölgynek a felügyelő utasítására, a férje keresésekor). Ami jár, az jár. 

Egy jól sikerült kedvcsináló az 1979-es Zsaru vagy csirkefogó?-hoz. Avagy szerelem, randikérés és reakció egy váratlan hírre, „belmondósan”: 

Ha estére nincs még programod, íme egy egész estés kultikus mozi, Belmondóval és Alain Delonnal: 

De ez sem rossz. A Nyomorultaknak nem ez a leghíresebb feldolgozása, de talán ez a legeredetibb: