Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Kedvencek temetője: ősi indián földbe még véletlenül se áss el halottat

Kedvencek temetője: ősi indián földbe még véletlenül se áss el halottat

Zene, Film & Kultúra

Kedvencek temetője: ősi indián földbe még véletlenül se áss el halottat

Zene, Film & Kultúra

fib 10:10

Harminc év után új filmet kapott Stephen King mesterműve, a Kedvencek temetője.

A zombiláz ugyan már enyhülni látszik, az életre kelt halottak azonban még mindig a frászt hozzák ránk. Pláne, ha egy Stephen King történetről van szó. A Kedvencek temetője (Pet Sematary) című regényével csúnyán elbánt a filmipar annak idején, amiben persze a szerző is nyakig benne volt, hiszen ő írta a harminc éve bemutatott moziváltozat forgatókönyvét. Itt volt az ideje kiküszöbölni a csorbát. És bár a múlt héten bemutatott új feldolgozás meg sem közelíti a szintén hosszú idő után felújított másik King-mű, az Az színvonalát, mégis tisztességes és kellően borzongató adaptációja lett a regénynek. Több lényeges dolgon változtattak, a tanulság azonban ugyanaz maradt. Nem hághatjuk át büntetlenül az élet és halál válaszvonalát, ha valami elmúlt, ne akarjuk visszahozni, különben magával ránk bennünket is.

Stephen Kingben az a nagyszerű, hogy képes ezerszer hallott/látott/olvasott kliséikből meglepően rémisztő történetet alkotni. A legjobb művei esetében egy percig sem érezzük azt, hogy

„de hiszen ezt már ismerem”, mindig úgy sikerül rátapintani a belső félelmeinkre, hogy bár jól tudjuk, mi történik, mégis halálra rémülünk.

A Kedvencek temetője a halál elfogadásáról, egészen pontosan annak lehetetlenségéről (is) szól. Az élők számára a veszteség nem csupán elviselhetetlen, de meg sem magyarázható. Olyan űr marad bennünk, amit csak a természetfeletti erők segítségével tudunk kitölteni, legyen az a vallás, vagy épp egy misztikus temető, ami a legenda szerint visszahozza a halottat az élők közé. Előbbi hozhat megnyugvást, hiszen a halált az élet részévé teszi, utóbbi pont fordítva működik, a gonosz erők kilépnek a sírból, és az életet teszik a halál részévé.

Ez történik a Creed családdal is. A nagyváros, Boston zajából egy távoli faluba, annak is egy kihalt, erdőszéli szegletébe költöznek, nyugalom és béke helyett azonban valami egészen hátborzongató várja őket. Az egyik alapvető King-trükköt – vagyis a kisvárosi békét kereső emberek csalódását – azonnal követi egy másik, nevezetesen a szereplők terhelt előélete. Rachel, a feleség (Amy Seimetz) a mai napig nem heverte ki testvére korai halálát, a feldolgozatlan veszteség pedig, ahogy az lenni szokott, nem sok jót ígér. Louis, a férj (Jason Clarke) számára nem a múlt, hanem a kisvárosi jelen okoz problémát, az orvosként dolgozó férfi alig érkezik meg családjával, máris egy borzalmas halálesetnél kell statisztálnia: mást nem tehet, végignézi, amint egy elgázolt egyetemista meghal a kezei között.

És van még más is, ami nyugtalaníthatja a szülőket: lányuk, Ellie (Jeté Laurence) egy különös, állatmaszkos gyermekekből álló menetet fedez fel az erdőben, majd rálel a Kedvencek temetőjére (az eredetiben rossz helyesírással szerepel a táblán a felirat: Pet Sematary), ami felkelti az érdeklődését a halál iránt, anyja legnagyobb rémületére. Creedék legnagyobb örömére a szomszéd, Jud (John Lithgow) tökéletesen normálisnak tűnik, megnyugtató közelsége jó hatással van az egész családra. Talán boldogan is élnének, amíg meg nem halnak, ha nem halnának meg az előtt, hogy boldogok lehettek volna. Valahol a távolban már régóta közelített feléjük egy kamion, ami épp a legrosszabbkor ér a Creedék tanyájának végében futó gyorsforgalmi úthoz: elgázolja a kislány szeretett macskáját, Churchöt. Innen már azok számára sem nehéz kitalálni, hogy mi fog történni, akik nem ismerik a regényt (vagy a harminc éve készült első filmváltozatot).

Amilyen jó fejnek tűnt Jud, olyan vacak tanácsot ad Louisnak azzal, hogy bár a temető mindenkire a frászt hozza, de ezúttal nem lesz baj, földelje el ott a szegény macskát, amíg Rachel a két gyerekkel a nagyszülőknél van. Azonban kiderül, a Kedvencek temetőjén túl van másik, egy indián temető, amit gonosz erők uralnak, vagyis minden adott ahhoz, hogy a kimúlt jószágot elássák. Church visszatérésével felgyorsulnak az események, és azt hiszem, nem spoilerezek túl nagyot, ha elárulom, hogy nem a macska volt az utolsó, amelyik megjárta az ősi temetkezési hely átkozott földjét.

Kevin Kölsch és Dennis Wildmyer filmje nagyrészt hűen követi a regényt, és a ’89-es filmet is, tiszteletadásukban egészen az idézetig mennek, több lényeges ponton azonban szakítanak King sztorijával. Az első, amint az a trailerből is világosan kiderül, hogy a macska után nem kisfiú, Gage (Hugh Lavoie és Lucas Lavoie) esik áldozatul a száguldó kamionnak, hanem nővére, Ellie. A másik pedig, hogy Jud felesége a filmben már a történet előtt meghalt, holott a regényben fontos szerep jut neki: Louis megmenti az asszony életét, a férj pedig ezt meghálálandó kíséri el a macskát gyászoló férfit a temetőbe.

Ez utóbbi részlet apróságnak tűnhet, csakhogy nagyon is fontos jelentése van. King regényében az élet és halál érintkezési pontjai jelölik ki a történetet. Vagyis bármi történik az életben, arra a halál folyamatosan rezonál, és fordítva. Jud feleségének megmentése azt jelenti, hogy kirántották a halál karmából, vagyis beavatkoztak az élet és halál természetes körforgásába, ami súlyos következményekkel jár. Akárcsak mindaz, ami onnan jön. A filmben Judot mintha egyszerű jószándék, szánalom és őszinte segítség vezérelné, ami azért lássuk be, hogy egy ilyen horderejű dolog esetében elég sovány magyarázatnak tűnik.

Azzal pedig, hogy a kis Gage helyett az idősebb, így összetett reflexióra is képes Ellie-t tették meg „főhősnek”, az alkotók óhatatlanul is beleavatkoztak a Stephen King-i világ rendjébe. A regényben ugyanis nem az volt az érdekes, hogy ki tér vissza az élők közé, hanem, hogy ha van visszatérés, akkor milyen árat kell érte fizetni. A filmben Ellie saját jogon kap figyelmet, ami azt is jelenti, hogy elvonja azt az élet és halál határának megsértéséről. Nem az lesz a fontos, hogy miért akarja valaki visszahozni azt, aki eltávozott, hanem hogy

„nézd már, tényleg visszajött”.

Ezzel a belső félelem hirtelen külsővé válik, rettegünk persze, de már nem azért, mert a történet rákényszerít, hogy a saját sötétségünkkel nézzünk szembe, hanem azért, mert egy ijesztő kislány kikelt a sírból.

Nagy baj azért így sem történt. Egyrészt egy regény eredeti szellemiségét aligha kérhetjük számon a feldolgozásain, másrészt a Kedvencek temetője még így is messze a legjobb dolog, ami King művével történhetett. Nem kimagasló, de tisztelettudóan félelmetes verzió lett a 2019-es alkotás, ami a nagy King-dömpingben – egymás után készülnek a filmek és sorozatok a horror mesterének művei alapján – is megállja a helyét. Bár a szeptemberben érkező Az – 2. fejezet vélhetően (remélhetően?) jócskán felülmúlja majd, addig azonban éppen elegendő a Kedvencek temetője.

Borítókép: Forrás: IMDB