promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Először jön hozzánk Courtney Barnett
Borítókép:  Mia Mala Mcdonald
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Talán most érte el azt a szintet, hogy legyen is miért.

Egyre nagyobb közönséget kezd el kiépíteni magának az énekesnő, aki sosem lesz cicababa, mert a sminkelés helyett inkább a saját dalaival foglalkozik. Az első albuma még csak 2015-ben jött ki „Sometimes I Sit and Think, and Sometimes I Just Sit” címmel, de a masszívabb indie rajongók előtte is ismerhették, mivel 2012-ben és 2013-ban is már adott ki EP-t. Persze a nagy sikert az első album hozta meg számára.

A második albuma a „Tell Me How You Really Feel” 2018-ban jött ki, és május 18-án lesz egy éves. Courtney majdnem a fellépését is erre időzíti, ugyanis 2019. május 20-án lesz a koncertje az Akvárium Klubban.

Courtney Barnett az egyik legfeltűnőbb és leginkább egyedi hang az indie rock világában. A Rolling Stone magazin is úgy értékelte őt, mint a legpengébb, legeredetibb dalszerző. Számtalan díja, amit otthon, Ausztráliában kapott, csak úgy, mint Grammy- és Brit-díj jelölései, a hízelgő sajtóvisszhang és az őt imádó közönség mind azt mutatja, hogy Barnett globális felemelkedése egyszerre példátlan és fontos.

Amit kaphatunk tőle, az egy hibátlanul egyedi és őszinte fellépés. Ajánlom a klipjeit is, mert mindegyik zseniális, de most lássuk a lenti videóban, hogy mit is művel élőben.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás