promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dubajt meghódította a magyar kisfilm
Borítókép:  piskulka.net
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A világ legnagyobb összdíjazású versenyén, amelynek alapítója és patrónusa maga a dubaji koronaherceg, 51 ezer fotós és 62 ezer pályamunka vett részt. A kiskunsági szikes tavakról készített négyperces magyar alkotás, Daróczi Csaba Salt lake – Hungary című remekműve negyedik lett. 

„Úgy érzem, kevés ilyen este adódik még az életemben mint ami a tegnapi volt – írta Facebook-oldalára szerdán Daróczi Csaba. – Ugyanis a dubai operában az államminisztertől vehettem át a HIPA-pályázat díját.

Ez a pályázat a világ legnagyobb összdíjazású versenye, alapítója és patrónusa maga a dubaji koronaherceg.

Az idén 51 000 fotós 62 000 pályamunkával vett részt a versenyen. Érdekes módon most nem fotóval nyerem, hanem egy videóval amit a kiskunsági szikes tavakról készítettem. A kisfilm vágása Adorján Zalán munkáját dícséri, hatalmas köszönet érte.”

A Kiskunsági Nemzeti Park is büszkén posztolta a hírt és a négyperces filmet. Hozzátették: 

„Daróczi Csaba szebbnél szebb fotóit már számtalanszor megcsodálhattuk, de ezúttal légifelvételeiből készített videójával repült a 4. helyig.”

Csodáljuk és repüljünk vele mi is! Mit is lehet ezekhez a végtelen békét sugárzó képekhez és zenéhez hozzátenni? Isten lát így minket, vagy mi láthatjuk ilyennek Isten alkotásait? 

A Salt lakes – Hungary minden természet- és művészfilmek alapjára, a francia Vándormadarakra emlékeztet (a teljes film itt, magyarul), képeiben is hangjaiban. Látni kell azt is, ezt is. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás