promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„A valaha volt egyik legnagyobb sportteljesítmény”
Borítókép:  gearjunkie.com
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az amerikai sziklamászóról, Alex Honnoldról készült a 2019-es doku-kategóriás Oscar-győztes film, a Free Solo. A Yosemite Nemzeti Parkban található El Capitant mászta meg 2017-ben kötél nélkül, erre korábban senki sem volt képes. A filmet március 17-én leadja a NatGeo.

Hétfő hajnalra virradóra kiosztották az Oscar-díjakat – a dokumentumfilm kategóriában is. A dokuk között soha nem nyert még díjat hegymászásról szóló alkotás. 2019-ben a Free Solo győzött, mely a világ egyik legjobb sziklamászójának tartott amerikai Alex Honnoldról szól, s arról, ahogy megmássza a kaliforniai Yosemite Nemzeti Parkban található El Capitano sziklát.

A 900 méteres függőleges falon 2017-ig senki sem volt képes felkapaszkodni biztosítókötél nélkül. Június 3-án Honnold nekivágott, és 3 óra 56 perc alatt felért. A felkészülése éveken át tartott, és az életveszélyes kísérletről többek közt a családtagjai is megpróbálták lebeszélni, mindhiába. A felkészülést a National Geographic végig testközelből követte, s március 17-én le is adja a csatorna az Oscar-díjas felvételt. A filmet Jimmy Chai és felesége, a magyar származású Elisabeth Chai Vasarhelyi rendezte.

Honnold ötéves kora óta mászik, s bár a Berkley Egyetemen elkezdte a mérnöki tanulmányokat, nem fejezte be, s továbbra is a sziklamászás miatt ismerik világszerte.

Első nagyobb dobása 2007-ben volt, amikor a Yosemite parkban egy nap alatt mászta meg a két ismert sziklafalat, a Rostrumot és az Astromant. Majd jött a szintén a Yosemite területén található Half Dome megmászása szabad kézzel, mely meghozta számára a világhírnevet. Alone on the Wall címmel film is készült a sikeres kísérletből. A 2017-es El Capitano-mászásra a végül Oscar-díjat nyert film rendezője, Jimmy Chai azt mondta, hogy:

„A valaha volt egyik legnagyobb sportteljesítmény”.

Honnold nem bír leállni, mondjuk a magashegyi és a sportmászókra ez nem túlzottan jellemző: 2018-ban rekordidő alatt mászta meg társával az El Capitant egy másik úton (The Nose). Tommy Caldwell-lel elsőként érték el a csúcsot kevesebb mint 2 óra alatt.

A hegymászó egyábként jó egy évtizede egy lakókocsiban él, s azzal járja a Yosemite különböző pontjait. Nomád életmódján nehezen hajlandó változtatni. Vett például egy házat Las Vegasban, de amikor be kellett volna költöznie, nem volt kedve bútorokat vásárolni, s inkább heteken át a lakókocsiban aludt a ház előtt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás