promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Előzetest kapott az új Gyerekjáték

Előzetest kapott az új Gyerekjáték

Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Chucky kicsit másképp, de most sem hagy fel a mészárlással.

Amióta az „Az” ekkorát tudott kaszálni, elkezdett egyre több horror feldolgozás befutni, kisebb nagyobb sikerrel. A Kedvencek temetője remake már úton van, de nem maradhatott ki a sorból a klasszikus Gyerekjáték sem, aminek a jogai visszakerültek az MGM-hez, ők meg azonnal be is álltak a sorba egy frissített verziót készíteni neki.

Az eredeti alkotás 1988-ban jelent meg. Ebben Charles Lee Ray egy sorozatgyilkos, akit megölnek a rendőrök, de a lelke átvándorol Chuckyba, a babába, és hát nem kell körvonalaznom ezután mi fog történni. Mai fejjel már elég vicces a 30 évvel ezelőtti verzió, de azért egy esélyt lehet neki adni.

Hiába remake, az alkotók nem akarták megtartani az eredeti koncepciót, és inkább egy mesterséges intelligencia által vezérelt babát helyeznek a középpontba. A technológiai fenyegetés elég népszerű ötlet mostanság, de szerintem azzal mindenki egyetért, hogy jóval félelmetesebb, ha egy pszichopata sorozatgyilkos száll meg egy „aranyos” babát.

Don Mancinit, aki az eredeti sztorit és a többi részt is felügyelte, nem is engedték beleszólni a dolgokba, aki ezért elhatárolódik az egésztől. Én megértem, de ettől még a film nem valószínű, hogy rossz lesz.

Az előzetes vidáman indul, majd hirtelen jönnek az áldozatok, az új Chuckyval (aki most Buddi, vagy micsoda) azonban még nem találkozunk. Akiket ez nem csigázna fel, azoknak be tudok dobni egy Charles nevezetű trailert is, amit ide kattintva értek el. Ez persze nem a franchise része, hanem egy rajongói film, ami szintén idén jön ki. 

A Gyerekjáték premierje poénosan akkor lesz, amikor a Toy Story negyedik részéé is, vagyis június 21-én debütál.