promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Még idén érkezik a Bill és Ted harmadik felvonása
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ha semmi sem jön közbe, akkor a trilógia zárása év végén kerül a mozikba.

A Keanu Reeves és Alex Winter főszereplősével készült 1989-es Bill és Ted zseniális kalandja igazi kultuszfilm lett. A srácok ugyebár úgy kerülik el, hogy megbukjanak a töri vizsgán, hogy időutazásba fognak, és elkezdenek végigmenetelni a valóságban is a történelemkönyveken – egy rejtélyes idegen segítségével. Azért is nem akarok poénokat lelőni, mert még biztosan sokan szeretnék pótolni, akiket eddig elkerült, és meg is éri.

A nagy siker miatt 1991-ben jött a második rész, a Bill és Ted haláli túrája. Itt már az univerzum erői fordulnak ellenük, mint maga a Halál és a Sátán. A csapat majd 30 év után tér vissza, és már maguk a színészek is nagyon izgatottak.

A rendezést Dean Parisot vállalta be, akivel együtt Reeves és Winter szerint is sikerült összehozni az álomcsapatot, a forgatókönyvet pedig újra Chris Matheson és Ed Salomon írta, szóval azzal eleve nem lehetne melléfogni.

A Bill & Ted Face the Music története szerint a srácok már középkorú férfiak, és hétköznapi problémákkal küszködnek, de azért egyszer még is meg szeretnék írni a világ legjobb rock dalát. Ezt muszáj is lesz beteljesíteniük, mert jön valaki a jövőből, aki figyelmezteti őket, hogy csak az ő számuk mentheti meg később az univerzumot. A kalandban a lányaik, meg egy csomó rocklegenda is segíti őket.

Steven Soderbergh producer bejelentette, hogy az alkotás decemberben érkezik, és ez egy remek karácsonyi ajándék lesz minden rajongónak. Egyetértünk, és várjuk is a trilógia zárását! 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás