promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka új nótája egy Magna Cum Laude-dal
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Különleges kiadvánnyal ünnepli 20. születésnapját a Magna Cum Laude.

Arról már mi is beszámoltunk, hogy a 20 éves jubileumi, Hússzal ezelőtt érkeztem címmel beharangozott koncert lázában ég minden Magna Cum Laude-rajongó, amióta a zenekar bejelentette, hogy a Papp László Arénában ünnepli két évtizedes fennállását a banda.

„A zenekar 1999 szeptemberében alakult és noha sikerei otthonról igencsak messzire repítette, máig Gyulát tekinti otthonának. A muzsika iránti alázat és szakmai állhatatosság meghozta gyümölcsét. A Magna Cum Laude már első kislemezeivel üstökösként robbant be a köztudatba és azóta is töretlenül halmozza sikereit. 20 év, rengeteg küzdelem, tagcserék, nagylemezek, klipek és koncertek százai nyomán jutott el a Mező Misi, Szabó Tibi, Kara Misa alkotta eredeti formáció a gyulai próbateremből a nagyszínpadokig és a határon túlra is. Lesták Marci billentyűs és Török Máté dobos immár évek óta stabil tagjai a csapatnak” – írja a Magna Cum Laude Facebook-oldalán.

A február 1-jén érkező Gyulai HÚSZfeldolgozó című korongon Mező Misiék legnagyobb slágerei többek közt olyan hazai nagyágyúk előadásában hallhatók, mint a Kowalsky meg a Vega, a Beatrice, Rúzsa Magdi vagy Charlie. A lemezen szereplő Magna-átiratok közül egyet már közzé is tett a zenekar: a Pálinka dalt Majka énekli az albumon – írja a Blikk.

„Korábban a Quimby, a Tankcsapda és Ganxstáék is csináltak ilyen kiadványt, és mi is kedvet kaptunk hozzá, főleg, miután a »tankok« feldolgozáslemezén a Magna Cum Laude is szerepelt. Emlékszem, hihetetlenül jó érzés volt, amikor felkértek bennünket, és nagy örömmel mondtunk igent. Ezen felbuzdulva mi is szerettük volna átélni azt, amit ők akkor – tulajdonképpen így született meg a Gyulai HÚSZfeldolgozó ötlete” – mondta Mező Misi, a Magna Cum Laude frontembere a lapnak.

A jubileumi válogatásalbumon összesen húsz nóta szerepel olyan zenekarok feldolgozásában, mint a Republic, a Kowalsky meg a Vega, a Hooligans vagy épp a Beatrice. Az énekes azt mondja, abban, hogy mely előadókat kérték fel, egy dologra nagyon figyeltek: mindenképp szerették volna, hogy színes legyen a repertoár, azaz ne csak a rock vagy a metál műfajából, hanem a népzenéből, a jazz világából és a populárisabb közegből is merítsenek.

A Pálinka dal egy nagyon emblematikus Magna Cum Laude-nóta. Mi egy kicsit majkásítottuk, katonásabbra akartuk venni, hogy egy kicsit erőszakosabban szóljon, mint az eredeti. Nem először csinálunk ilyet, korábban a Tankcsapdának és Ganxstáéknak is dolgoztunk fel számokat. Én szeretem ezeket a munkákat, mert olyan nótákat lehet énekelni, amiket amúgy nem szoktunk. A Magna Cum Laudéval egyébként nagyon jó kapcsolatban vagyunk, Misivel már dolgoztunk együtt, de a többiekkel is vannak közös emlékeink – például egy helyre jártunk kártyázni Békéscsabán. Ők olyan típusú emberek, akik szeretik az életnek azt az oldalát, amit mi, úgyhogy nagyon sok a hasonlóság” – mondta Majka.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás