Mary Poppins örökké velünk él

[[video]]Karácsonykor mindent el lehet adni, ami a családoknak szól, van benne szeretet, pátosz és annyi cukor, hogy azzal könnyedén lemegy a keserű orvosság is. A Mary Poppins visszatér pont erre játszik, ünnepi film, amire akkor is beülnek a szülők a gyerekeikkel, ha a film közhelyes, unalmas, és árnyéka az eredetinek. És ha már bent vagyunk a vetítőteremben, egyszer csak rádöbbenünk, hogy ez a film jóval többről szól Mary Poppins visszatérésénél: hiába közhelyes és unalmas, tiszteletadásként mégis tökéletes. Mintha egy kicsit elfuserált szobor adná vissza legjobban azt az alakot, akiről megemlékezni kívánunk. 

Az eredeti Mary Poppins film botrányos volt. A varázslatos dada megalkotója, P. L. Travers számára egészen biztosan. Az ausztrál írónő szerencsétlenségére Walt Disney lányait annyira elbűvölte Mary Poppins története, hogy éjjel-nappal rágták apjuk fülét, filmesítse meg a könyvet. A nagy hatalmú mogul már 1938-ban felkereste Traverst, aki azonban rövid úton lepattintotta Disney-t, még a gondolatától is irtózott ugyanis, hogy regényét moziban lássa viszont. A rajzfilmcézárt azonban nem olyan fából faragták, hogy elfogadja a visszautasítást, negyed századnyi kemény munkával csak meggyőzte a makacs írónőt – ahogy azt a Banks úr megmentése című filmben is láthattuk –, így 1964-ben bemutathatták a Mary Poppinst. Travers azonban nem ájult el a filmtől, vagy ha mégis, akkor nem örömében. Utálta az egészet, a daloktól a rajzfilmes jelenetekig mindent. A saját szempontjából valószínűleg igaza volt, egy filmes adaptáció sokszor nehezen mérhető a könyvhöz, még akkor is, ha a Mary Poppinst azóta minden idők egyik legjobb alkotásaként tartják számon. Hogy mit szólt volna a folytatáshoz, azt már nem tudjuk meg, de mintha pont a napokban bemutatott Mary Poppins visszatér mutatná meg az eredeti film valódi értékét. Vagyis azt, hogy a dada mindig is velünk élt, és örökké velünk marad.

Mary Poppins a keleti széllel érkezett a Banks család életébe. A szigorú banktisztviselő apa és a progresszív társadalmi elképzeléseit a szüfrazsettek tüntetésein lelkesen kiabáló anya minden idejét lefoglalja, hogy a saját dolgaival foglalatoskodjon, így két gyermekük, Jane és Michael a dadák jóindulatára voltak bízva. Pontosabban fordítva, hiszen a kicsik, a szülői figyelmet rosszasággal igyekeztek felkelteni, néhány nap alatt az idegbaj szélére sodorva a nevelőnőket. Mary Poppins érkezése azonban mindent megváltoztat. Nemcsak a gyerekek, de a szülők életét is. A történet végére Banksék egy nagy szeretetteljes családdá változnak, ahol a játék, a gondoskodás és az odafigyelés válik a legfontosabb szemponttá.

Aztán eltelik 25 év, és megint minden romokban hever. 1935-ben járunk, a nagy gazdasági világválság hatására tömegek kerülnek lehetetlen helyzetbe, köztük Michael Banks (Ben Whishaw) is, aki, hacsak nem teremti elő a pénzt, amivel kiválthatja a jelzálogot, a bank elviszi az eredeti filmben is szereplő családi házat. Felesége halála után Michael egyedül nevei három gyermekét, és még reménye sincs rá, hogy kimentse a legendás házat William Wilkins bankelnök (Colin Firth) karmaiból. Mivel a pénzügyi nehézség mint egy rím tér vissza újra és újra, nem hagyhatjuk ki a lehetőséget, hogy párhuzamot vonjunk a két film között. Az eredeti műben a bank a távolban magasodik, és bár alkalmas rá, hogy lelketlen hivatalnokká üresítse az amúgy derék családapát, és a gyermekekre is alaposan ráijeszt az intézmény, de ha az ember távol tartotta magát tőle, nem bánt. A Mary Poppins visszatér esetében azonban mindegy, hogy mit tesznek a hősök, a bank házhoz jön, és el is viszi azt. Ezt nehezen érthetjük másként, mint utalást az aktuális helyzetünkre, a kéretlen aktualizálás pedig óhatatlanul is befolyásolja a nézőt, és nem feltétlenül pozitív irányba.

Szerencsére azonban nincs az a pénzéhes bank, amelyen a szelek szárnyán érkező Mary Poppins (Emily Blunt) ne kerekedne felül. És persze pont ott ér földet, ahol kell, Michael három sárkány után rohanó gyermekét nyalábolja fel, viszi haza, és ha már ott van, neki is áll, hogy rendbe tegye Michael és nővére, Jane (Emily Mortimer) életét. Nem is kell sokat várni, egyből nyakig merülnek a varázslatban. Mármint szó szerint: a mágikus nevelőnő a kádba ugorva egy csodálatos utazásra viszi a három gyereket. És ezzel egyből kiderül, hogy mi is az, amiben a folytatás soha nem érheti utol az eredetit. A dalok és a fantázia. Vannak persze fülbemászó dallamok most is, ezek azonban meg sem közelítik az 1964-es film slágereit, ami pedig a csodavilágokat illeti, látványos dolgokat találtak ki az alkotók ezúttal is, de a CGI nem pótolhatja a valódi kreativitást.

Vagyis minden nagyon hasonlít az eredetihez, de sosem éri el azt. Ez akár bosszantó is lehetne, de lassan ráébredünk, hogy a nem tökéletes utánzásnak is megvan a saját funkciója. Julie Andrews, aki bő fél évszázada eljátszotta Mary Poppinst, voltaképpen utánozhatatlan volt a szerepben. Emily Blunt ennek megfelelően próbálkozik csak, hogy utolérje: ő is egy Mary Poppinst személyesít meg, de nem azt a Mary Poppinst. És ehhez hasonlóan működik minden más is. Michael és Jane esetében ez persze sokkal könnyebb, hiszen ők már felnőttek. De megint van dalos és táncos kedvű munkás, ezúttal ugyan nem kéményseprő, hanem lámpagyújtogató, de Jack (Lin-Manuel Miranda) nagyjából ugyanazt csinálja, amit Bert (Dick Van Dyke) az eredeti filmben. Asszisztál, és udvarol Mary Poppinsnak. Ezzel azonban még nem ér véget a főhajtás, nem csupán a dada tér vissza ugyanis, hanem Dick Van Dyke is. Az immár 93 éves színész, aki a kéményseprő Bert mellett az aggastyán banktulajdonost is eljátszotta (négyezer dollárt fizetett anno Walt Disney-nek, csak hogy egy második szerepben is feltűnhessen a filmben), ezúttal akkori karaktere fiát, a bank jelenlegi tulajdonosát alakítja.

A folyamatos összehasonlítás ellenére sem feledkezhetünk meg róla ugyanakkor, hogy a Mary Poppins visszatér Travers azonos című regénye, vagyis a történet valódi folytatása alapján készült. Ez tehát nem remake, és még csak nem is arról van szó, hogy hollywoodi kreatívok találták ki, hogy mi történhetett a szereplőkkel. Ezt azért volt fontos megjegyezni, mert a filmből egy ideig nem derül ki egyértelműen. Annyira precízen követi az eredeti mozit, mintha maga sem tudná eldönteni, hogy mi is akar lenni valójában. Szerencsére végül – ahogy azt már jeleztem – nem esik két szék között a földre, és bár önálló filmként nem a legerősebb eresztés, megtalálja a feladatát. Ami nem más, mint hogy szobrot állítson az 1964-es filmnek, és azon túl a Mary Poppins regénysorozat alkotójának, Pamela Lyndon Traversnek.

Ja, és ne felejtsük el, az írónő összesen nyolc könyvet szentelt a varászlatos nevelőnőnek, a Disney-t pedig semmi sem állítja meg manapság, ha egy kis profitot szimatol, így simán lehet, hogy a következő években a szuperhős franchise-ok mintájára jön egy Mary Poppins-széria. Ahhoz persze most kasszát kell robbantaniuk.

(fib)