promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mike Shinoda turnéja útba ejt minket is
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Linkin Park alapítója, zeneszerzője, producere és énekes-rappere zenében foglalkozott a mindennel IS, úgyhogy sose tudott megülni a fenekén. Chester Bennington halála nagyon megviselte, de tudta nagyon jól, hogy ettől még nem állt meg a világ, és folytatta a szólóprojektjére való koncentrálást. Talán ez volt a legjobb mód rá, hogy el tudja terelni a gondolatait erről és a Linkin Parkról, aminek mindig is a mozgatórugója volt.

Shinoda dalszövegíró, előadóművész, lemezkiadó, filmrendező és vizuális művész is egyben, sosem unatkozik. A Linkin Parkkal több, mint 55 millió lemezt adtak el világszerte, amire zeneszerzőként nagyon büszke lehet. A század legjobb debütáló album eladását mondhatja magáénak a Hybrid Theory anyaggal, amelyből csak az Egyesült Államokban több mint 10 millió példányt értékesítettek. Teltházas stadionturnék és olyan rangos díjak kötődnek a nevükhöz, mint 2 Grammy, 5 American Music, 14 MTV, 3 World Music-díj, vagy legutoljára az év rock albuma díj a hetedik, One More Light című stúdióalbumért.

Mike Shinoda 2005-ben indíotta el első szólóprojektjét Fort Minor néven, és a The Rising Tied anyaggal komoly sikereket ért el. A Where’d You Go kislemez a Billboard lista 4. helyéig jutott, és több mint 10 milió YouTube megtekintéssel rendelkezik.

Bennington halála óta eltelt hónapokban Shinoda a művészetekbe menekült a gyász feldolgozását segítendő. Az eredmény a kritikusok által elismert szólólemez, a Post Traumatic lett, egy intenzív és személyes vallomás, amelynek vizuális részét is Shinoda maga filmezte és festette.

Sajnos a Linkin már sosem fog visszatérni hazánkba, de a rajongóknak nagy öröm lehet, hogy a sikeres VOLT-os fellépés után Shinoda úgy döntött, meglepi őket, és Magyarországra is ellátogat.

Az előadó 2019. március 12-én az Arénában ad koncertet. A budapesti koncertre jegyek november 30-án 10 órától kaphatók.

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás