promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Visszamennél kicsit a Szigetre?
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A »szeretet forradalma« egy nagy közös ünnep, boldog és békés ünneplése annak, hogy tudjuk, közösen képesek vagyunk elérni, hogy erőszak és félelem nélkül élhessenek az emberek szerte a világban, hogy egy élhető Földet hagyjunk utódainkra, hogy az alapvető emberi jogok mindenhol sértetlenek maradhassanak, hogy szűnjön meg az előítéletesség és a kirekesztés.
Ez áll a Sziget Love Revolution kiáltványában, és ezt a nagy közös ünnepet adja vissza a 2018-as Sziget most napvilágot látott aftermovie-ja. 

Nosztalgiázzunk mi is egy kicsit, hogy mennyi remek pillanatban lehetett részünk:


Az aftermovie bemutatását követően a szervezők azonnal rá is fordulnak a 2019-es Sziget programismertetésére.
A korábban közzétett Ed Sheeran koncert mellé – november 27-én – egy több mint 20 fellépőből álló listát jelentünk be, amin bőven lesznek világsztárok a legkülönbözőbb műfajokból, mellettük pedig izgalmas, friss és feltörekvő nevek is helyet kaptak
– mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Szóval tessék figyelni, mert hamarosan kiderül, hogy melyik napra érdemes kilátogatni, és persze szorítsunk, hogy legyenek kedvenc előadóink a listában. Ha valaki, hát én ettől biztosan nem parázok.

(Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás