promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hoax volt a kelet-romániai fa alatt talált Picasso-kép
Borítókép:  Forrás: rts.ch
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Pablo Picasso a bohóc témában számos képet festett, ezek egyike volt a Bohócfej (Tete d'Arlequin). A kép 2012 októberéig a rotterdami Kunsthal Múzemuban volt. Az „évszázad lopásának” nevezett akció során azonban három román férfi beviharzott az intézménybe a vészkijáraton át, és összesen hét, Picasso, Monet, Matisse, Gauguin, illeve Lucian Freud által festett képpel a hónuk alatt távoztak. Csak a Tete d'Arlequin értékét 700 ezer fontra becsülték, míg a teljes kárt mintegy 160 millió fontra.

Az egyik feltételezett tettes, Ragu Dogaru anyja a férfiak 2013-as letartóztatását követően azt mondta, megsemmisítette a festményeket.

Azóta senki nem hallott semmit a művek sorsáról, mígnem egy román-holland állampolgárságú író, Mira Feticu a hétvégén az Independent cikke szerint megtalálni vélte a Tete d'Arlequin-t egy fa alatt valahol a fekete-tengerparti Tulcea megyében. Azonnal bevitte a holland nagykövetségre.

Utóbb azonban kiderült, hogy egy hoax áldozata lett, melyet egy belga színházi társulat talált ki, mely épp Antwerpenben ad elő egy darabot. A darab központi témája „az igazság értékének belső kérdése”, s ennek boncolgatása közben találták ki a heccet a Picasso-festménnyel kapcsolatban.
Az elmúlt hónapokban, ahogy készültünk az előadásra, úgy formálódott az ötlet a Tete d'Arlequin megtalálásáról
– írta weboldalán a színház.

A román nemzeti múzeum egyik kurátora az AFP hírügynökségnek annyit mondott, hogy bár csak egy hamisítványról van szó, tudományos aprólékossággal fogják szétszedni a képet.

(Gaba)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás