promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megtörte a csendet Schumacher felesége
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az autóversenyző majd öt éve szenvedett súlyos síbalesetet, azóta szinte semmit nem tudni állapotáról. Sascha Herchenbach német zeneszerző egy „Born To Fight” című himnuszt komponált az autóversenyző tiszteletére, és a dalt tartalmazó CD-t elküldte a családnak – írja a Blikk. Elmondása szerint álmodni sem merte volna, hogy választ kap, ám egy Connie Schumacher által kézzel írt levél érkezett hozzá, amelyben az exversenyző felesége azt írja:
Szeretnék őszintén köszönetet mondani az üzenetedért és a kedves ajándékért, amely segít majd nekünk ezekben a nehéz időkben. Jó, hogy olyan sok kedves kívánságot és szép szavakat kapunk, amelyek nagy támogatást nyújtanak a családunknak. Mindannyian tudjuk, hogy Michael harcos, aki nem adja fel
– írta Connie Schumacher, aki 23 éve házasodott össze a versenyzővel.

Herchenbach levelét a Bunte magazin közölte teljesen terjedelmében. Az nem ismert, hogy pontosan mikor íródhatott a levél, de az biztos, hogy a zeneszerző 2014 decemberében írta a dalt. E pár soron kívül mást nem lehet tudni a pilótáról, bár sokan úgy gondolják, a Genfi-tó közelében, Svájcban tartózkodik, ahol orvosszakértők kezelik.



Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás