promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Megérkezett A kis kedvencek titkos élete 2 előzetese
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Mivel 2019 nyarának elején már a mozikba kerül a második felvonás, így a készítők elérkezettnek látták az időt, hogy bedobják a kedvcsinálót a közönségnek. Az amerikai premier legalábbis június elején lesz, de nagyon úgy néz ki hozzánk csak egy hónapra rá, július 4-én fog befutni.

Az első rész előzetesével engem igazán sikerült felültetni, mert azt hittem, ez egy olyan animációs film lesz, amiben megyünk házról házra,és belenézhetünk mit csinálnak a kis kedvencek, amíg mi nem vagyunk otthon. Mármint, hogy az egész mozi erről fog szólni, és részekre lesz bontva, mi meg kacagunk a jobbnál jobb szituációkon.

Mint kiderült, ez csak a film eleje, utána pedig sikerült elővenni egy lerágott csont sztorit. Nem arról van szó, hogy nem néztem meg egyszer, csak nem erre számítottam, és ha tudom mivan, egyáltalán nem érdekelt volna. A frissebbek közül nekem még mindig a Zootropolis áll az első helyen.

A kedvencek jól muzsikáltak, és 875 millió dollárt tettek le az asztalra világszinten. Bár az is igaz, hogy az efféle animációs filmeknek már nagyon rosszaknak kell lenniük, hogy ne muzsikáljanak jól. Van rá sansz, ha okosan dobják be, akkor a második rész ennél is többet fog hozni.

Úgy tűnik több kedvcsináló részletet is fogunk kapni, ahol az elsőnél Max áll a középpontban. A hivatalos honlapot figyelgetvemindig találkozhatunk majd friss trailerekkel. A kutyus hangját Louis C.K. adta, de ő most épp szexuális zaklatási pihenőn van, így Patton Oswalt vette át a szinkront, aki nagyon jó választás.

Hogy vicces lesz-e az új rész? Hát az első előzetes alapján egészen biztosan!

(Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás