Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Ami nem öl meg: még az is megöl

Ami nem öl meg: még az is megöl

Zene, Film & Kultúra

Ami nem öl meg: még az is megöl

Zene, Film & Kultúra

Promotions 07:32
Skandinávia a világ legélhetőbb, legbiztonságosabb és leggazdagabb országait rejti, értelemszerűen innen érkeznek hát az elmúlt évtizedek legsötétebb krimijei. A skandináv bűnügyi történet, vagy más néven az északi noir népszerűsége az eget veri, Henning Mankell, Jo Nesbo, és Stieg Larsson történetei – sok más író művével egyetemben – túl is léptek az irodalom határain, és a krimijeiket ma már a moziban látjuk viszont. Az utat ugyan nem ő nyitotta meg, de az ötvenévesen elhunyt svéd író, Stieg Larsson érdeme, hogy az északi noir mára autópályává szélesült. A Millenium-trilógia sikere – 2015-ig csaknem 80 millió példány kelt el a regényekből – hosszú távon jelölte ki a skandináv krimik sorsát.

A tetovált lány; A lány, aki a tűzzel játszik; és A kártyavár összedől az egyik legkülönösebb bűnügyi karaktert ismertette meg a közönséggel: a törékeny alkata ellenére is kőkemény gót-punk hackerlányt, Lisbeth Salandert, akivel bár folyamatosan csúnyán elbánik az élet, sosem marad kínzóinak adósa. Larsson korai halálával – szívrohamban hunyt el 2004-ben – úgy tűnt, végérvényesen lezárult a Millenium története. A kiadó azonban máshogy gondolta, David Lagercrantz bestseller szerzővel megíratták a negyedik felvonást, az Ami nem öl meg című regény, ami 2015-ben jelent meg. Ez a könyv adja a héten a mozikba kerülő azonos című film alapját, amely pörgős akcióvá fokozza a krimi-szériát, tökéletesen megfeledkezve az eredeti történet sajátos jegyeiről, vagyis mindarról, ami ellenállhatatlanná teszi az északi noirt.

A fanatikus rajongók számára vélhetően már az is a blaszfémia határát súrolja, amikor egy halott író művét valaki más folytatja. Feltámasztani Poirot-t, vagy továbbírni Lisbeth Salander történetét elsőre valóban szemtelen és felesleges húzásnak tűnik, az Ami nem öl meg azonban gyorsan feledtette a kezdeti félelmeket. Bár nem vált a trilógia köteteinek egyenjogú társává, egy tisztességes sztorit mesélt el, amely megőrizte a főhős mítoszát. És persze a sötét északi hangulatot is.

Fede Álvarez uruguayi rendezőnek és a film társ-forgatókönyvírójának (Gonosz halott, Vaksötét) első dolga volt megszabadulni a skandináv hatásoktól. Persze a jelenetek egy jó részét Stockholmban vették fel, ez azonban, mint hamar kiderül, semmit sem jelent. Az Ami nem öl meg (eredeti címe: The Girl in the Spider’s Web, vagyis A lány a pók hálójában) már nem északi krimi, hanem amerikai akciófilm, amelyet mellesleg egy hóval borított tájon forgattak, ahol az embereknek furcsa nevük van, és a rendőrautóra azt írják: Polis.
A tetovált lány20181107I
Az eredeti sztori szerint Lisbeth Salander egy különleges képességekkel megáldott hacker, aki zord külső (és a hátára tetovált hatalmas sárkány) mögé rejti tragédiákkal terhelt traumatikus életét. Egy egykori szovjet kém, Alexander Zalacsenko gyermekeként folyamatos szemtanúja és elszenvedője volt a családon belüli erőszaknak, amelyre éppen ezért különösen érzékennyé vált. Egy furcsa eltűnési ügy kapcsán kerül kapcsolatba Mikael Blomkvist újságíróval, a Millenium folyóirat munkatársával (innen a trilógia címe is), akinek nem csupán segít a nyomozás során, de bonyolult szerelem is szövődik kettejük között. A második és a harmadik regény még mélyebbre ás Lisbeth életében, miközben egyre többen, és egyre magasabb szinteken fenik a fogukat rá, ám, ha komoly lelki és fizikai sérülések árán is, de a lány végül mindenkin felülkerekedik, majd eltűnik a színről.

Itt kapcsolódik be a sztoriba a negyedik kötet, és így a film is. Ám nagyon más utat járnak be. Lagercrantz folytatta a skandináv krimik emberközeli elbeszélésmódját, ami miatt még a legvadabb dolgok is fájóan ismerősnek tűnhetnek. Álvarez filmje eloldja Lisbeth Salandert ettől a világtól, és egy James Bond karaktert kreál belőle, némi gót beütéssel. Az alapok persze megvannak, hiszen a regényben is szó esik kémkedésről, az NSA-ről (az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség), orosz maffiózókról, bérgyilkosokról, és a sötét múltról, de mintha csak felcsavarnák a hangerőt, vagy bedugnák az erősítőbe az akusztikus hangszereket, a film mindent felnagyít. Feltehetően azért, hogy az amerikai (és minden más őrült fordulatszámon pörgő akcióhoz szokott) közönség számára is fogyasztható legyen az alkotás. Így válik a bonyolult kémkedési ügy a világ nukleáris rakétái feletti uralom megszerzéséért folytatott harccá, a titokzatos testvérből pedig ezért lesz egy szuperhősökre hajazó maffiavezér karaktere. A nagyotmondás Álvarez ritmusérzékének hála nem csapja agyon a filmet, de nyilvánvalóvá teszi, hogy ez már nem a Millenium, nem Stieg Larsson világa.

A MeToo korszakát élve Lisbeth Salander (Claire Foy) mi lenne más, ha nem az elesett nők védelmezője, hiszen ő maga is szexuális erőszak áldozata volt egykor. Az Ami nem öl meg így azzal nyit, hogy a hacker lány a virtuális térből kilépve a hús-vér valóságban akciózik, kegyetlenül megbosszulja a férfiak számára már-már természetesnek tűnő erőszakot, és felszabadítva az azt elszenvedő nőket. Megmentett áldozatok tucatjai hálálkodnak a végleg illegalitásba vonult nőnek, aki a MeToo szürke zónájában mozogva valóságos hőssé – korunk Robin Hoodjává – válik.

Persze a hackerkedésről sem mondott le, legújabb megbízása szerint egy fájlt kell ellopnia az NSA-től. Ez nem is okoz neki nagy megterhelést, az egyetlen gond, hogy a tudta nélkül lenyomozzák a hollétét, és máris a nyomába szegődik egy háborúban edzett egykori hacker-legenda, Edwin Neeham ügynök (LaKeith Stanfield). És nem ő az egyetlen üldöző, a Pókok nevű (orosz) maffiaszervezetet is élénken foglalkoztatja az ellopott program, a kíméletlen bűnözők kis híján el is kapják a Salandert, aki azonban megint kivágja magát szorult helyzetéből. Megrendelője – aki egyben a felbecsülhetetlen értékű program alkotója is, Frans Balder (Stephen Merchant) – ugyanakkor már nem ilyen szerencsés, hiába szállítják védett házba, miután mindent bevall a svéd nemzetbiztonságnak, az orosz maffia rátalál.
A tetovált lány20181107II
Amikor Balder agyveleje szétfröccsen a zuhanykabin üvegén, már olthatatlan vágyat érzünk, hogy megtudjuk, mit rejt az eltulajdonított fájl. Nem kell csalódnunk, a felvezetéshez hasonlóan bombasztikus dolgot: a világ összes atomfegyvere feletti irányítást. Ezért már érdemes rohangálni és gyilkolászni egy keveset, el is indul a hajsza, amelynek egy kisfiú, a program belépési jelszavát egyedül ismerő August, Balder fia (Christopher Convery) a legfontosabb figurája.

Lisbeth Mikael Blomkvist segítségét kéri az ügyben, aki – és ezen már meg sem ütközünk – egy gyűrött, kiégett, negyvenes-ötvenes figura helyett egy jóvágású, szívdöglesztő harmincas képében tűnik fel. Bár az őt játszó színész, Sverrir Gudnason valójában épp negyvenéves, kamasz arca láttán a szigorú svéd eladók még talán a személyijét is elkérik tőle, ha alkoholt vásárol valahol. Szerencsére a rendező nem hagy neki túl nagy mozgásteret, szerepe a bamba tekintetre, az erőszak elszenvedésére, és a teljesen hiteltelen lázas újságírói munkára koncentrálódik (vagyis, amikor feszült arccal nyomkodja a billentyűzetet). Ez utóbbi, vagyis ahogy a rendező elképzeli az újságírói munkát, megérne egy külön fejezetet, de maradjunk annyiban, megmosolyogtató, ahogy a film bemutatja a történet alapját jelentő oknyomozó lap működését.

Álvarez jól láthatóan magasról tesz azokra a finomságokra, amelyek a skandináv krimit kiemelik a nagy átlagból. Az emberi történetek komplexitása, a szenvedés, a tragédiák és a küzdelem nála egydimenziós érzelmekké és célokká egyszerűsödnek. Csak az számít, hogy legyen egy brutális motiváció (atomrakéták), legyenek kegyetlen gyilkosok (a Pókok), és egy harminc kilója ellenére kőkemény főhős, aki minden akadályt legyőz (Lisbeth Salander). Ja, és persze kell valami aktuális mondanivaló is, amivel úgy érezhetjük, hogy van ebben a filmben ész is, csak keresni kell. Ez lett a nők elleni erőszak, amelynek témáját azonban a rendező legalább olyan érzékenyen közelítette meg, mintha a láncfűrésszel műtene nyaki artériát.

Álvareznek kétségkívül remek a ritmusérzéke, előző két filmjében, a Gonosz halottban és a váratlanul körülrajongott Vaksötétben is bizonyította, hogy nagyszerűen ért a feszültségteremtéshez, és hogy kellően beteg a fantáziája, ami sokszor jól jön, ha meg kell lepni az akciótól és ijesztgetéstől megcsömörlött nézőket, de a hagyománytiszteletről és mélységről valószínűleg még sosem hallott. A koreográfia és az időzítés ennek köszönhetően elsőrangú, a sztori feszes, pörgős és mentes minden feleslegtől. Csak épp lelketlen és üres. A főhős és a főgonosz érzelmes párbeszéde a fináléban, amely ismét csak a nők örök áldozatszerepére hívná fel a figyelmet, így ugyanúgy elvész a golyózáporban, mint a nyomozás szépsége és intellektualitása. Ész és szív helyett Álvarez csak ritmust és erőt tud mutatni.
A tetovált lány20181107III
Ennek köszönhetően pedig a címet ihlető mondás – ami nem öl meg, megerősít – is jelentősen torzul, hiszen a szenvedésben nincs fejlődés, a karakterek egysíkúak, esélyük sincs rá, hogy megerősödjenek, akármit is élnek is túl (már ha túlélik). Mindez a túlpörgetett akciózással, és a feneketlen túlzásokkal kiegészülve inkább úgy hangzik: még az is megöl, ami nem öl meg.

Ezen pedig még az amúgy a nagyon is meggyőző Claire Foy sem segíthet sokat. Az eredeti trilógiából készült svéd szériában Noomi Rapace alakította Lisbeth Salandert, az első rész amerikai remake-jében pedig Rooney Mara. Foy, akit a The Crown című sorozatban II. Erzsébet szerepében láthattunk, talán mind a kettőjükön túltesz bizonyos szempontból. Mert bár Rapace tekintete sem volt semmi, Claire Foy arcára úgy ül ki a belül fortyogó káosz, hogy attól nehéz nem megrémülni. Ennek köszönhetően, amellett, hogy hitelesen hozza az akcióhőst is, talán az ő karaktere az egyetlen eleme az Ami nem öl meg-nek, amely ha csak pillanatokra is, de mégis a Stieg Larsson által teremtett világhoz köti a filmet.
(fib)