„Menjetek oda, ahova tartoztok – a történelem szemétdombjára!”

November 7-ről minden gyermek tudta valaha, hogy ekkor a nagy októberi szocialista forradalmat ünnepeljük, és ez már önmagában komoly kérdéseket vetett föl. A válaszok annyira azért nem érdekelték a nyolcvanas évek diákjait, pedig valaki egyszer biztosan elmondta a tanári karból, hogy miért ünnepeljük a következő hónapban ezt a világtörténelmet megváltoztató eseményt.

Ma már könnyen utána kattinthatunk, hogy azért mert Oroszország (akkor még éppen így hívták és nem Szovjetuniónak) a julián naptárt használta, amely szerint a mi november hetedikénk idején a keleti birodalomban még október 25-ét írtak.

Mielőtt a mi november 7-énkről belemennénk a részletekbe, annyiban elevenítsük fel a történelmet, hogy mi is történt ekkor, éppen 101 éve.

Idézzük röviden történelmi folyóiratunkat, a Rubicont, vagyis:

1917. november 7-én győzedelmeskedett Péterváron a Lenin és Trockij vezette bolsevikok által szervezett felkelés, mely megdöntötte a Kerenszkij-féle ideiglenes kormányt, és a hatalmat a szovjetek – vagyis munkástanácsok – kezébe tette le. 

Tarján M. Tamás ezt megelőzően igen erős idézettel indít Trockijtól, aki a Szovjetek Kongresszusáról kivonuló tiltakozókat e szavakkal akarta kibékíteni:

„Szánalmas, elszigetelt emberek, csődtömegek vagytok, a szerepetek véget ért! Menjetek oda, ahova tartoztok – a történelem szemétdombjára!”

Nem véletlenül fogalmaz úgy a szerző, hogy e szavak Péterváron hangzottak el, hiszen ebben az időszakban Szentpétervár nevéből a szentet is száműzték.

Arról, hogyan változtatta meg a történelmet e nap és a kommunizmus-szocializmus, kötetek sokaságát írták már, több tíz millió áldozatnak is emléket állítva.

Érdemes emlékezni arra is, hogy az állami ünnepnek számító november 7-én otthon mit nézhetett a tévében egy nyolcvanas évekbeli gyermek.

Nem mást, mint például a " target="_blank" rel="noopener noreferrer">Patyomkin páncélost, a kommunizmus legjobb propagandafilmjét, ami egy 1925-ös némafilm, de valóban olyan színvonalat ütött meg, hogy az Amerikai Filmakadémia 1926-ban a legjobb filmnek választotta, és még 1978-ban is a legjobb 100 alkotás közé sorolták.

És ha most, 2018-ban megnézzük azt az egy jelenetet, amely harminc év után is megmaradt az emberben, már értjük, hogy miért tartoznak ilyen magasságokba ezek a képsorok, bármely szándékkal is íródtak. A lépcsős jelenetet nem lehet elfelejteni, aki gyermekként annak idején végignézte, családapaként már nem biztos, hogy végig tudja.



Eisenstein alkotása az 1905-os forradalmat dolgozta fel, amint az odesszai kikötőben fellázad a Patyomkin legénysége, majd véres események sora következik, amelyek legmélyebb pontján a lépcsőn gyülekező tömeget módszeresen szétlövik.

Sok-sok évtized eltelt, mire eljutottunk oda, hogy Lenin-elvtársról terjedjen el az anekdota, mely szerint visszadobta a labdát az utcán játszó gyerekeknek, pedig közéjük is lövethetett volna.

A diktatúra egyik specialitása lett a tömegbe lövetés, ezt a magyarok is a bőrükön tapasztalták többek között a salgótarjáni sortűz néven hírhedtté vált mészárlásban 1956. december 8-án.

Lassan-lassan változtak az idők, de Magyarország és Európa keleti fele máig nem heverte ki azt, ami 1917. november 7-én történt a később Leningrádnak nevezett Szentpéterváron.

Pedig 1989. november 7-én, néhány nappal a Magyar Köztársaság október 23-ai kikiáltása után (Szűrös Mátyás megbízott államfő által) már ott tartottunk itthon, hogy e napot az iskolával a Doktor Zsivágó megnézésével ünnepeltük a moziban a párt jeles hívének számító osztályfőnök kíséretében. Pedig e filmet finoman szólva sem lehet a kommunizmus propagandájának nevezni.



A következő években, évtizedekben a november hetedikék feledésbe merültek, a fiatalabb generációk már természetesen nem tartották számon e napot, bár közben megszületett egy másik szállóige is, Adam Michnik lengyel történésztől:

„A kommunizmusban az a legrosszabb, ami utána jön.”