promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezekből a forgatókönyvekből fantasztikus magyar történelmi filmek születhetnek
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Augusztus 15. és szeptember 15. között 404 filmterv érkezett a Magyar Nemzeti Filmalap történelmi filmes programjára. A Filmalap legújabb kezdeményezésének célja azon filmtervek felfedezése és megvalósításának támogatása volt, amelyek a közönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait – közölte a Filmalap.

A program szakmai zsűrijében Csorba László és Oborni Teréz történész, valamint Jakab Juli, Köbli Norbert, Lengyel Balázs, Lovas Balázs és Maruszki Balázs forgatókönyvírók döntöttek a pályázatokról.
A szakmai zsűri által kiválasztott filmtervek a magyar történelem nagy pillanatainak, dicső és vérzivataros korszakainak emberi történeteit tartalmazzák. Olyan történetek forgatókönyv-fejlesztése indulhat el, amelyek segítségével a nézők átélhetik, hogy hogyan éltek, gondolkodtak és viselkedtek eleink. Azok a történelmi alakok és hétköznapi emberek, akiknek életébe, sorsába e történetek segítségével betekinthetünk, példaként állhatnak előttünk. Bátorságukra, tetteikre, kitartásukra büszkék lehetünk, velük sírhatunk és nevethetünk, velük szorulhat ökölbe a kezünk, értük szorítunk, őket zárjuk majd a szívünkbe. Reméljük, sokakat látunk majd közülük életre kelni a vásznon
– mondta Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója.

A nyertes filmtervek:
  • Horváth Áron: Bartók
  • Fazekas Máté: Erdélyi menyegző
  • Tallián Mariann: Feleségek felesége
  • Bergendy Péter – Hellebrandt Gábor – Szabó Róbert Csaba: Hadilányok
  • Vészits Andrea: A halhatatlan kapitány
  • Csáji László Koppány: Kezdetek és végzetek
  • Cs. Nagy Sándor: Láthatatlanok
  • Szigel Gábor: A magyar tenger kalózai
  • Fülöp Péter: Paripa
  • Tősér Ádám: Partvonalon
  • Móray Gábor: Rabló és pandúr
  • Rainer-Micsinyei Nóra – Horváth János Antal: Ránk szakad az ég
  • Szabó Pálma: Rosseb bakák
  • Baráth Katalin: Vesztegzár
A részvételnek nem volt feltétele a filmes képzettség vagy tapasztalat. A kiválasztott tervek alkotói a program kiírása szerinti egymillió forint összegű díjazásban részesülnek.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás