Mozart segít a halálfélelem ellen, de a paradicsomoknak is jót tesz

A rockzenészeket ért tragédiákkal kapcsolatban írtunk róla, hogy a Karthagónak is megvan a maga Requiemje, persze, amit a világ ma Requiemként, vagyis gyászmiseként ismer, az elsősorban Mozarté és Verdié, amelyek november elején oly gyakran felcsendülnek itthon is. A Mozart: Requiemre templomok sora hív minket, a kelenföldi Szent Gellért Plébánián például vasárnap este fél nyolckor csendül fel.

Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes a tokiói Sophia Egyetemen vezetett kurzust Mozartról, többek között ezekről az évekről mesél a Mozart – Isten szeretetének muzsikusa című, könnyen kézbe vehető és még könnyebben olvasható könyvében (Kairosz Kiadó, 2012 – aki tudja, szerezze be és olvasson bele, nagyon jót fog tenni magával). A magyar jezsuita szerzetesnek egy dolgozatban vallotta meg egy japán diákja, hogy „természetesen ateista”, de aztán így folytatta:

Amikor együtt hallgattuk Mozart Requiemjét, akkor úgy gondoltam, mégiscsak van Isten!

Különös megállapítások, tapasztalatok sorát meséli el ezen túl is a szerző, amelyek egybecsengenek más megfigyelésekkel. Ma már közismert, hogy a mindössze harminchat évet élt, sok szenvedésen keresztül ment Wolfang Amadeus Mozart muzsikája minden élőlénynek jót tesz, az édesanyjuk méhében lévő magzatoknak különösen.

De az embervilágon túl is van valami különös hatása, ezt sem csak ebből a kötetből tudjuk. Nemeshegyi Péter könyvében ez áll:

A japánok érdekes zenei kísérletet folytattak, és kiderült, hogyha egy paradicsomot termesztő melegházban Mozart zenéje szól, a paradicsomok nagyszerűen nőnek, és ízesek lesznek.

Egy másik japán diákjától pedig ezt hallotta:

Mozart zenéje az élet örömét adja meg nekünk. Elfeledteti a bánatot, a szomorúságot, a szenvedést. Bátorságot ad az élethez. Az emberi életben menthetetlenül sebeket kapunk, elveszítjük  a reményünket. Akkor leljük meg az élet igazi örömét, ha ezeken felülemelkedünk. Mozart zenéje éppen ezt mondja el nekünk.

A szerző azt tapasztalta, Mozart muzsikája elűzi a halálfélelmet is, amely alighanem novemberben a legnagyobb az emberben.

De végül adjuk át a szót magának a zeneszerzőnek, a világtörténelem egyik legnagyobb géniuszának, hiszen ő maga úgy vélte:

Nem a kiváló ész teremti meg a zsenit. Nem is a mély érzelmi világ. Még a kettő együtt sem. Csak a szeretet, a szeretet, a szeretet teremti meg a zsenit.

(AA)