A háromszoros Grammy-díjas angol énekes koncertjeire tehát hamar el szoktak kelni a jegyek, van ahol közel két óra alatt. De azért tegyük hozzá, hogy a Sziget nyitónapjára, ha Sheeran miatt fogyna el idő, azaz nyár előtt minden jegy, akkor az én államat is a földről kellene összekaparni. Na, de most már nézzük, hogy is néz ki az egész dolog.
Szeptember végén többállomásos koncertturnét jelentett be Ed Sheeran 2019-re, a stadion és arénakoncertek között mindössze két fesztivált, melyek egyike a Sziget lesz, augusztus 7-én, a fesztivál nyitónapján.
A turné állomásaira rohamosan fogynak a jegyek, javarészt már mind teltházas. A szigetes koncertre október 25-én délelőtt 10 órától lehet jegyet kapni, ráadásul az első 5000 db-ot early bird áron. Nos, ezekre tényleg érdemes lecsapni, ha csak a fiatal zenész miatt akarunk ott lenni.
„Miután 7, 5 és 3 napos bérleteket is árulunk, amibe beleeshet az első nap, ezért csak limitált mennyiségű napijegyet tudunk kiadni Sheeran koncertjére” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője, aki hozzátette, hogy a Sziget nyitónapja jövőre már teljes nap lesz, azaz az Aréna és az A38 is üzemelni fog. Ez bizony még több fellépőt jelent, szóval sok más kedvencünket is elkaphatjuk.