Mac Miller halála: Ariana Grande megtörte a csendet
Borítókép: billboard.com
Promotions
Zene, Film & Kultúra
Promotions
hirdetés
Ebben a cikkben írtuk meg, hogy pénteken meghalt – valószínűleg drogtúladagolás következtében – Mac Miller rapper.
Ariana Grande két évig volt együtt zenésszel. 2018 májusában szakítottak, akkor ezzel kapcsolatban azt mondta:
Nem vagyok sem az anyja, sem a bébiszittere. Úgy gondolom, hogy egy nőtől sem szabad azt elvárni, hogy ezt a szerepet játssza éveken keresztül. Amíg együtt voltunk addig támogattam, segítettem és törődtem vele, hogy józan és tiszta maradjon, mostantól csak az ima marad, hogy helyrejöjjön.
Miller halála után Grande-nak törölnie kellett azt a rengeteg kommentet, amiben őt hibáztatták a rapper haláláért. A rajongók szerint a zenész miatta került megint nehéz helyzetbe, ami végül a halálához vezetett. Valószínűleg azt sem tett jót az énekesnő imázsának, hogy nemrég jegyezte el magát Miller utáni barátjával, Pete Davidsonnal.
Grande most azonban megtörte a csendet, és egy fekete-fehér képet posztolt Instagramjára, amin Miller látható. Feltételezések szerint ez még akkor készült, amikor együtt voltak. Kommentelni itt sem lehet.