Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

Nem a méret a lényeg? Dehogynem!

Nem a méret a lényeg? Dehogynem!

Zene, Film & Kultúra

Nem a méret a lényeg? Dehogynem!

Zene, Film & Kultúra

Promotions 13:00
A Hangya című 2015-ös szuperhősfilm folytatásaként érkező A Hangya és a Darázs poénáradata jelzi, a Marvel és a Disney nem viccelnek. Valóban egy új világot építenek körénk, amelyhez már semmi szükség a valóságra, hiszen az univerzumuk a saját szabályai szerint működik, és befogad bárkit, akinek a mindennapok realitása túl szűkké vált. A stúdió a szuperhősfilmekkel kamaszokat és gyerekeket nevel mindenkiből, nemre, korra és politikai meggyőződésre tekintet nélkül. Ehhez persze kőkemény stratégiára van szükség.

A tökéletes manipulációhoz nem árt például odafigyelni az arányokra. Ha túl sok a komor, pusztító háború, fel kell dobni a hangulatot egy kis tréfával. Az Amerika Kapitány: Polgárháború és a Bosszúállók: Végtelen háború eseményei közé ékelt történet egyetlen célja, hogy felszabadult bohóckodással oldja a feszültséget, amit az idén bemutatott Marvel-filmek okoztak a közönségben. Az alkotás legfőbb erénye, hogy nem is akar többnek látszani annál, ami: könnyed, szórakoztató töltelékfilm, amin néha még a tízévesnél idősebb nézők is elmosolyodhatnak.

Nem lesz könnyű dolga annak, aki ezzel a filmmel szeretné felvenni a Marvel-sorozat fonalát. Bár a készítők igyekeztek a lehető legalaposabban feltárni az összefüggéseket, ha mindent a helyére akartak volna tenni, egy 7-8 órás film kerekedett volna ki belőle, arra pedig még a legelszántabb Tarr Béla-fanatikusok sem biztos, hogy beülnének. Így maradt a néhány másodpercben eldarált összefoglalók laza rendszere, amelyből valami talán még annak is összeáll, aki álmából felkeltve nem tudja megmondani, miről próbálta Tony Stark meggyőzni Amerika Kapitányt.

Hank Pym and Janet Van Dyne in Ant Man and the Wasp

Azok számára, akik semmit sem tudnak az egészről, nagyon röviden: Scott Lang (Paul Rudd) civilben villanyszerelő, amúgy meg egy botcsinálta Robin Hood, aki a börtönből szabadulva új esélyt kap Hank Pym professzortól (Michael Douglas). A tudós felfedezett egy részecskét, amelynek segítségével manipulálni tudja a méreteket, bármit összezsugorít, vagy épp hatalmasra növeszt. A professzor felkínálja Langnek, hogy az általa fejlesztett különleges ruhába bújva – amelyben bármikor hangyányivá zsugorodhat – vegye fel a harcot a gonoszokkal. A professzornak véletlenül van egy dögös lánya is, Hope Van Dyne, vagyis immár: a Darázs (Evangeline Lilly), akit az első részben még a széltől is óv, ám így is egymásba gabalyodnak Scottal, ennek köszönhetően pedig a második rész is bőven ellát minket érzelmileg túlfűtött jelenetekkel.

A sztori úgy indul, hogy a Hangya, vagyis Scott Lang házi őrizetben csücsül azért, amit az Amerika Kapitány: Polgárháborúban elkövetett. A Hank Pym és Hope Van Dyne szökésben vannak, és baromi dühösek Langre, nagyjából ugyanazért, mint a hatóságok. Ez azonban nem akadályozza meg őket benne, hogy apró kis trükkjeikkel elrabolják az őrizetben lévő férfit, mert, mint kiderül, szükségük van a segítségére.

Nem mellékesen a nyomkövetőjét egy valódi, ám ember méretűre növelt, és jól kiképzett hangyára illesztik, aki ugyanazt csinálja, mint büntetett előéletű névrokona: alszik, tévét néz, vagy a dobgépet üti. Ellenállhatatlan önirónia.

De vissza a történethez. Mivel Lang már járt a szubatomi térségben, vagyis marha picire összement, a tudós úgy gondolja, hogy ezzel a tudással felkutathatja feleségét, Janet Van Dyne-t (Michelle Pfeiffer), aki egy régi akciójuk során szintén alámerült a kvantumvilágba, ám ő képtelen volt visszatérni onnan. Langnek láthatóan fogalma sincs róla, miről beszél a tudós a lányával, majd a sztoriba rángatott régi társával, Bill Fosterrel (Laurence Fishbourne). „Maga töltelékszóként használja a kvantumot” – kérdezi a leginkább a kislánya focicipője, és a cége jövője miatt aggódó Hangya.

A Marvel, ha kell, a szánkba rágja az üzenetet, hogy egy szuperhős is lehet egy kissé szórakozott, még akkor is, ha férfi. És ebben a filmben a Hangya a debil. A Darázs pedig így, a Wonder Woman által kijelölt úton haladva bizonyítja, a nők is képesek lehetnek bármire, akár arra is, hogy irányítsák a nehézkes férfiakat.

ant man and the wasp ghost header

Egyetlen szuperhős sincs meg ellenlábas nélkül, hiszen a csodálatos képességét csak egy hasonlóan csodálatos lényen próbálhatja ki, a sarki zöldséges, de még egy állig felfegyverzett FBI-ügynök sem igazi ellenfél. Az antagonista lehetőleg legyen gonosz, kegyetlen pszichopata, vagy bosszúszomjas őrült, aki a világ elemésztésén fáradozik. Nos, ilyen ellenséget A Hangya és a Darázsban hiába keresünk. Felbukkan ugyan a Szellem (Hannah John-Kamen), de ő is inkább szánni való áldozat, mint kegyetlen pusztító, aki az élete megmentése miatt akar eljutni ugyanoda, ahová Pym professzor a feleségéért. Főgonosz, és így igazi tét nélkül pedig az egész olyan, mint egy aranyos gyermekjáték, egy apró kis babákkal berendezett makett házikó. Amiben ide-oda rakosgatják a szereplőket, akik néha mondanak valami vicceset, aztán akcióznak egy keveset, mielőtt új helyszínre pakolnák őket.

A méretváltások azonban csak egy darabig szórakoztatók. Amikor hatodszor is ugyanúgy zsugorítanak össze egy toronyházat, vagy csinálnak apró matchboxból menő izomautót, azzal már nehéz mit kezdeni. Minél többször látjuk, annál kevésbé tűnik nagy dolognak, ha valami icipicre összemegy, vagy hirtelen az égig szökken. Nem a méret lényeg, gondolhatnánk, de aztán kiderül: mégis. A kis dolgok egy darabig mulatságosak, de a varázs hamar elmúlik. Így pedig, bár látványosak az akciók, és az alkotók tényleg minden, a méretváltásban rejlő lehetőséget kiaknáznak, a lényegnek szánt elem veszti el a jelentőségét leghamarabb.

Van azonban, ami nem csupán érdektelen, de kifejezetten bosszantó is, ez pedig a folyamatos áltudományos halandzsa. A tizedik perc végén benyomják a bullshit gombot, és az értelmetlen Hangya-szaknyelv az utolsó percig, sőt még tovább, a főcím végéig kitart. „Molekuláris instabilitásban szenvedek” – mondja szomorúan a Szellem, amire a Hangya kijátssza az adut: „A szubatomi létre nem lehet felkészülni, tökre nem.”

Michelle

De nem lehetünk túl szigorúak, ez a film nem a világmegváltó akciókról, és nem is a sci-fi nyelvezet megújításáról szól, hanem a felhőtlen nyári szórakozásról, ebben pedig, minden felesleges hülyeség ellenére sem kell csalódnunk. Infantilis alkotás persze, de hát erre hogyan is panaszkodhatna bárki, aki egy képregény-filmre vált jegyet.

Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy egy óriási, irányított manipuláció áldozatai vagyunk, valahányszor beülünk egy Marvel-filmre, akkor nem fogunk csalódni A Hangya és Darázsban. Még akkor sem, ha már elmúltunk tízévesek.

(fib)