promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Már dübörög a Balaton Sound
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
„Az öt nap alatt olyan sztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki reméljük új lemezének dalait is elhozza, a legnagyobb slágerei mellett. „Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki nemcsak a nagyszínpad főműsoridős vendége lesz, hanem egy önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel, és csak másnap hagyja el a fesztivált” – mondta Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik alapító-főszervezője.

Cikkünk írásakor már pont Alesso buliztatja a közönséget a nagyszínpadon, ami teljesen megújult. “Huszonhat koncepcióból, három fordulón keresztül került ki “győztesen” a most elkészült új Nagyszínpad koncepciója, ami majd’ 40 áttervezés után nyerte el végső és megvalósítható formáját. Egy dzsungelben elveszett, képzeletbeli várost jelenítünk meg, amely lehetne akár egy másik civilizációban vagy egy másik bolygón is” – mesélte Fülöp Zoltán, a Balaton Sound másik alapító-főszervezője. A mintegy 10 emeletes háznyi magasságú építmény alapját Európa egyik legnagyobb szabadtéri színpada adta, az lett áttervezve ás átépítve. A grafikai tervezés 300-nál is több gépórát vett igénybe. A tartóvázat egy német statikus specialista csapat tervezte, a teljes szerkezetet 41 kamion szállította Belgiumból és 2 db 50 tonnás daru 3 napig emelte be a helyére az elemeket. A hatalmas építmény dekorációs burkolatát 3 kamion hozta a helyszínre. Méretre 70 m széles és 30 m magas.


A tavalyi Party Aréna és a Jager Aréna összeolvadásával, ’open air’ helyszínné alakuló Jager Aréna egyedi dekorációval, teraszokkal, bárokkal vár közel tízezer soundozót délutántól hajnalig koncertekkel majd partikkal.

A programhelyszínek jelentős részét idén is a vízre, vízpartra építik a szervezők. Ilyen a Heineken Stage jellegzetes piramis építménye, ami az idei évben is az underground elektronika rajongóinak, a techno és tech house stílus híveinek találkozóhelye lesz.

Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy helyen, a Clubs On The Beach-en szórakozhatnak a berlini Watergate, a párizsi Rex, a brüsszeli Fuse, az ibizai Pacha és a londoni Defected rezidenseinek szettjeire.

Idén ismét egy saját helyszínen vonultatja fel sztárjait a világ egyik legkedveltebb, látványos show sorozata, az Elrow. A magával ragadó karneváli hangulatú partifolyam a legjobb elektronikus zenék, szokatlan karakterek, őrületes performanszok miatt kedvelt szerte a világon, ezt tavaly már a Sound közönsége is átélhette.

Az immár hagyománnyá vált Boat Party programja is teljes: 6 alkalommal fut ki a Veuve Cliquot Boat Party, idén először a naplementéhez igazodva késő délután. A Badacsony nevű, limitált, 300 fős katamaránon igazán minőségi szórakozási lehetőségekkel kecsegtet az idei program is: fellép a német techno színtérről Ellen Allien, hybrid live act-tel jön a Booka Shade duó, érkezik az ibizai közönségkedvenc Patrick Topping, a tavalyi nyár slágerét jegyző CamelPhat duó, back-to-back szettet tol Agoria és Scuba. A hab a tortán pedig az idei évben egy extra boat party a drumandbass szerelmeseinek: a Bladerunnaz csapata Rene LaVice-t hozza el Kanadából.

A Balaton Sound alatt az oroszországi futball világbajnokság aktuális mérkőzéseit is megnézhetik egy óriáskivetítőn és a VIP zónában is a fesztiválozók. Július 6-án és 7-én valamennyi negyedöntőt láthatja a fesztivál közönsége. (Torony)

bsnagysz18
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás