promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem szerepelt túl jól a Solo
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Úgy döntöttek a Star Wars franchiset úgy facsarják ki, ahogyan csak tudják, és futószalagon fognak érkezni a Csillagok háborúja előzmények és kísérőfilmek. Han Solo hiába kultikus ST karakter, a rajongókat túlzottan nem csigázta fel a fiatalkorát bemutató story.

A kritikusok és a közönség is egy remek kalandfilmnek tartják, de ennél több pozitívumot nem nagyon tudtak róla elmondani. A filmmel készítés közben is voltak problémák, Emilia Clarke ki is jelentette, hogy szerinte a rendező csere mentette meg a filmet, vagyis hogy Ron Howard fejezte be. Azonban ez se fogja megmenteni attól, hogy a leggyengébben muzsikáló Star Wars epizód legyen.

A film világszinten kevesebbet hozott, mint például a Zsivány Egyes amerikai nyitása. A Solo Amerikában 83,3 milliót tudott hozni, míg az összbevétele 148,3 millió dollár volt. Ez azt jelenti, hogy az Amerikán kívüli bemutatók csak 65 milliót tettek hozzá, ami nagyon kevés. A Zsivány Egyes amúgy 155 millióval nyitott otthon.

A szakértők szerint ebben még az is benne lehet, hogy felborították a decemberi premiert. Pedig a Solonak nincs túl sok vetélytársa a Deadpool 2-őn kívül, amit már múlt hétvégén bemutattak. Amúgy ez is lett az ezüstérmes 42,7 millióval. (Torony)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás