promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
John Malkovich tárlatvezetést tartott Budapesten
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
John Malkovich ma lép fel a Budapest Kongresszusi Központban Report on the Blind című önálló estjével, előtte azonban személyesen mutatta be a sajtó képviselőinek a maga teljességében először a Műcsarnokban látható fotósorozatot. Sandro Miller John Malkovich-csal együtt újrajátssza, újrarendezi a fotótörténet ikonikus képeit: a legendás színész a szintén chicagói Miller kamerája előtt számtalan közismert személyiség, mások mellett Mick Jagger, Che Guevara, Abraham Lincoln, Simone de Beauvoir, Albert Einstein, Salvador Dalí és John Lennon alakjába bújik bele.

John Malkovich felidézte, hogy 1992 óta dolgozik együtt Sandro Millerrel, aki rendszerint előre megküldi neki azokat a képeket, amelyek feldolgozását aztán közösen elkészítik.

A színész a munka első fázisában azt keresi mindegyik fényképen, mik lehetnek a nehézségek az ábrázolt figura megszemélyesítésében, majd memorizálja a fotót, így lesz képes a 19 éves Mick Jaggerré, Marilyn Monroe-vá vagy éppen két ikerlánnyá válni.

Mindez azonban nem csak két ember munkája, hanem egy egész csapaté - hangsúlyozta John Malkovich: hatalmas szerepe van a sminkeseknek, de pontosan egyeznie kell az eredetivel a frizurának, a ruhának, a háttérnek is, mert a képeken Sandro Miller nem végez semmilyen utólagos manipulációt. "A háttércsapatnak óriási érdeme van abban, hogy olyan emberek bőrébe is bele tudok bújni, akikre egyáltalán nem is hasonlítok" - jegyezte meg.

malkovich2 18 72
John Malkovich az MTI kérdésére elmondta: ezt a projektet nem modellkedésnek, de nem is színészetnek látja, szerinte leginkább a festészethez áll közel az aprólékos munka miatt, másrészt egyfajta megfigyelési gyakorlat számára. A színészi tapasztalat persze sokat segít - árulta el John Malkovich, aki a fotózás közben általában megpróbálja elképzelni, mire gondolhatott az eredeti modell a kép elkészültének pillanatában.
 
Kedvencének a sorozatból Diane Arbus ikerlányait nevezte, a legnehezebben megszemélyesíthető figurának pedig Bette Davist tartja a színésznő jellegzetes, hatalmas szemei és a Victor Skrebneski által készített portréján kifújt, plasztikus, szinte szakállszerű cigarettafüst miatt.

Andy Warholt volt a legkönnyebb megszemélyesíteni, de viszonylag gyorsan elkészültek a Hemingway-, Einstein- és furcsamód a Marilyn Monroe-portrék is - számolt be az amerikai színész.

John Malkovich újságírói kérdésre felidézte, hogy nem először jár Budapesten, elmondása szerint ez alkalommal is sokat sétált, ismét bejárta a várost.

Mint a Műcsarnok munkatársai az MTI-vel közölték, a kiállítást eddig több mint 12 ezren látták, a várakozások szerint a végső látogatószám 15 ezer fölött lehet a nagy érdeklődés miatt meghosszabbított, június 3-án záró tárlaton. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás