promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Monet és van Gogh festményeket is láthatnak majd a debreceni Modemben
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Johannesburgi Művészeti Galéria gyűjteményéből érkező kollekciót, köztük Monet, Cézanne, Modigliani, Vincent van Gogh, Matisse, Picasso, Boudin, Degas, Warhol, Lichtenstein, Bacon és további ismert művészek munkáit először mutatják be Magyarországon – közölte Koroknai Edit a Modem igazgatója.

Az elsősorban az impresszionizmust és az ahhoz kapcsolódó 19. század végi, 20. század eleji-közepi törekvéseket megmutató tárlat biztosítási értéke mintegy tízmilliárd forint. A legértékesebb, több mint hárommilliárd forintra értékelt alkotás Alfred Sisley olajképe.

Elmondta azt is, hogy a június 18-án megnyíló tárlatig új bejáratot nyitnak a Modem Baltazár-téri oldalán, biztonsági kapukat helyeznek el és fegyveres őrök is vigyázzák a kiállítást. A képek a megnyitó előtt egy héttel, fegyveres őrök kíséretében érkeznek meg Dél-Afrikából Debrecenbe, ahol szeptember 23-ig lesznek láthatóak.

A kiállítást Debrecen után Genovában is bemutatják - jelezte Koroknai Edit, kiemelve, hogy már a megnyitó napján késő esti tárlatvezetést tartanak a bemutató két kurátora, Simona Bartolena és Süli-Zakar Szabolcs közreműködésével. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás