„Azt akarjuk, hogy filmjeink egyenlő alapon legyenek minden más filmkészítővel. Van számunkra kockázat abban, hogy elfogadjuk ezt az utat. Nem akarjuk, hogy filmjeinket, filmkészítőinket tisztelet nélkül kezeljék a fesztiválon. Ők adták meg a hangot. Nem hiszem, hogy jó lenne nekünk részt venni” - magyarázta.
Tavaly komoly vitát váltott ki, hogy a Netflix két filmje bekerült a versenyprogramba. Az amerikai streaming óriás következetesen kitart stratégiája mellett, hogy saját gyártású filmjeit előfizetői számára teszi hozzáférhetővé, és ezzel párhuzamosan csak korlátozottan forgalmazza a mozikban. A francia filmfesztiválon és a francia mozis világban azonban ez tiltakozást váltott ki. A cannes-i mustra ennek hatására vezetett be egy új szabályt: a versenyben szereplő filmeket be kell mutatni a francia mozikban.
A fesztiváligazgató igyekezett hangsúlyozni, hogy ő nem akar rosszat, szerinte ő maga is áldozat a kialakult helyzetben: „Eddig csak jót tettem a Netflixszel. Tavaly két filmjüket is vetítettük. Rengetegen kritizáltak érte, az állásomat is majdnem elvesztettem" – idézte Thierry Frémauxot az IGN.
A két fél jelenleg nem akar egymásnak engedni, meglátjuk az alkotóknak lesz-e ebbe beleszólása. (MTI)