promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Alakul a cannes-i fesztivál programja

Alakul a cannes-i fesztivál programja

Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
A világ egyik legrangosabb filmes fesztiválját május 9. és 19. között rendezik meg, az 1906 benevezett film közül a hivatalos programba eddig 43 alkotás kapott meghívást, ezek közül 18 versenyezhet az Arany Pálmáért. A lista nem végleges, a következő napokban további bejelentések várhatók.

A tavalyi győztes alkotás, a svéd Ruben Östlund A négyzet című vígjátéka is utólag került be a versenybe –mondta el a sajtótájékoztatón Thierry Frémaux művészeti igazgató.

Három francia rendező filmje látható a versenyben, Stéphane Brizé En Guerre (Háborúban) című műve Vincent Lindonnal a főszerepben, Christophe Honoré Plaire, aimer et courir vite (Tetszeni, szeretni és gyorsan futni), valamint Eva Husson Les Filles du soleil (A nap lányai) című alkotása.

A francia rendezőnőn kívül a versenyben további két női rendező kapott meghívást, a libanoni Nadine Labaki Capharnaüm című filmjével, amely a Bejrútban élő utcagyerekekről és migránsokról szól, valamint az olasz Alice Rohrwacher Lazzaro Felice című alkotása.

A versenyben lesz látható az iráni ellenzéki Dzsafar Panahi Három arc és a moszkvai otthonában házi őrizetben lévő orosz Kirill Szerebrennyikov Nyár című alkotása is, amely a brezsnyevi időszak Szovjetuniójának rockmozgalmáról szól. A szervezők a két rendezőt meghívták Cannes-ba.

Oroszország egyik legismertebb rendezőjét tavaly augusztusban helyezték házi őrizet alá, mert a gyanú szerint 69 millió rubelt (csaknem 300 millió forint) sikkasztott el, amelyet a kormány egy színházi előadásra adott. A Gogol Színház 48 éves rendezője tagadja, hogy bűnös lenne, és abszurdnak nevezte a gyanúsítást, hazájában és külföldön számos kollegája kiállt mellette.

Az iráni rendező érdekében, akit hazájában egyébként eltiltottak a rendezéstől, de ettől függetlenül az egyik legnagyobb hatású művésznek számít és továbbra is dolgozik, a cannes-i fesztivál meghívólevelet küld a teheráni vezetésnek annak érdekében, hogy "el-, majd hazaengedjék".

Kelet-Európából a 2015-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjat kapott Ida című lengyel film rendezőjének, Pawel Pawlikowskinak új alkotása (Zimna Wojna) versenyezhet az Arany Pálmáért. 

A cannes-i mezőnyben eddig ismeretlen két japán, egy kínai, egy egyiptomi és egy dél-koreai rendező filmje is meghívást kapott a versenyprogramba, amely a témák szempontjából nagyon politikusnak ígérkezik, és a korábbi éveknél kevesebb hollywoodi sztár vonul majd fel a vörös szőnyegen.

A fesztivál Aszgar Farhadi iráni rendező Everybody Knows című spanyolul forgatott filmjével veszi kezdetét május 8-án, amely része a versenyprogramnak. A pszichológiai thriller főszerepeit Penélope Cruz és Javier Bardem alakítják. 

A fesztivál május 19-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Cate Blanchett kétszeres Oscar-díjas ausztrál színésznő lesz. (MTI)