promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Dal: az AWS fontembere nyilatkozott a győzelemről
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Örs felidézte, hogy A Dal 2018 győztes szerzeménye, a Viszlát nyár azért különösen fontos számukra, mert hiteles, azzal teljes mértékben azonosulni tudnak. A dal az egy éve elhunyt édesapja emlékének íródott tavaly nyáron a Balatonon, tágabb értelemben viszont szeretteink elvesztése a témája, amellyel sokakat megérint.

„A Viszlát nyár című dalunkat októbertől játsszuk koncerteken, először Miskolcon adtuk elő, aztán Budapesten, az Akvárium Klubban és a közönség egyből jól fogadta. A dal a halál kémiájáról, megértéséről szól, a témát nem igazán kezeljük a helyén a mindennapi életben, tabunak tartjuk. Nagyon sokan írtak nekünk arról, hogy éppen elveszítettek valakit és a Viszlát nyár nagyon sokat segített nekik a történtek feldolgozásában” - fogalmazott a frontember.

Megjegyezte, nem készültek előzetes forgatókönyvekkel A Dal döntője előtt és biztos volt abban, hogy nem fogják megnyerni a versenyt, ezért is okozott akkora meglepetést számára a végeredmény. „Nem tudjuk, pontosan hány szavazatot kaptunk a közönségtől, de úgy tudjuk, toronymagasan nyertünk.”

„Rendkívül jó volt érzékelni, hogy más metál- és underground zenekarok, köztük a Tankcsapda, a Road és a Depresszió mind kiálltak mellettünk. Azt is lelkesítő volt hallani, hogy a döntőben a végső fázisba már nem jutott Leander Kills is a mi támogatásunkra buzdította a közönségét” - fejtette ki Örs.

Az AWS tinikből alakult Budakeszin 2006-ban és már három stúdióalbumot (Fata Morgana - 2011, Égésföld - 2014, Kint a vízből - 2016) jelentetett meg. A csapatban jelenleg is játszik négy alapító tag (Siklósi Örs mellett Brucker Bence és Kökényes Dániel gitáros, valamint Veress Áron dobos), hozzájuk csatlakozott Schiszler Soma basszusgitáros 2017 elején.

„Különböző zenei ízlések találkoznak a zenekarban, ezért talán néha kissé eklektikus, amit játszunk, de mindig a keményebb zenék, a metál érdekelt minket. Azt szoktuk mondani, hogy a műfajon belül a modern metált képviseljük” - tette hozzá az énekes. Szólt arról is, hogy már dolgoznak a következő stúdióalbumon, amely várhatóan idén jelenik meg.

A Dal 2018 győzteseként az AWS képviselheti Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban, Lisszabonban.

„Fogalmunk sincs, mire számíthatunk, csak azt tudjuk, hogy meg fogjuk mutatni a metálzene erejét. Az Eurovíziós Dalfesztiválon is magyarul fogjuk előadni a Viszlát nyárt, a dal csak így tud őszinte lenni. Nyilván azért néhány dolgon változtatnunk kell Lisszabonra, például ott csak hatan állhatunk a színpadon, és oda kell figyelnünk a vizuális megjelenésre is. A Dal stábja mindenben nagyon sokat segít nekünk. A produkciónál az mindenképpen megmarad, hogy koncerthangulatot szeretnénk sugározni a színpadról" - beszélt elképzeléseikről Siklósi Örs.

A Magyarországot képviselő AWS a május 10-i második elődöntőben lép színpadra az Eurovíziós Dalfesztiválon. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás