Az amerikai filmakadémia idén 92 alkotásból választotta ki a szűkített listán szereplő kilenc művet, amelyből január közepén az intézmény által felkért bizottságok választják ki a végső jelölteket, általában ötöt. A testületek New Yorkban, Los Angelesben, Londonban és most először San Franciscói-öböl térségében nézik meg a listán szereplő filmeket január 12. és 14. között, a végső jelölteket január 23-án jelentik be.
A legjobb idegen nyelvű film kategóriájában 1956 óta ad át díjat az amerikai filmakadémia. Két évvel ezelőtt Nemes Jeles László Saul fia című holokausztfilmje kapta a legjobb idegen nyelvű film Oscar-szobrát.
A 90. Oscar-díjátadó ceremóniát 2017. március 4-én rendezik a hollywoodi Dolby Színházban. A gálát az ABC televízió élőben közvetíti, az adást a világ több mint 225 tévécsatornája szintén sugározza majd.
A Testről és lélekről című alkotásnak minden esélye megvan, hogy bekerüljön a top 5-be, mivel eddig is nagyon jó visszhangja volt a filmnek, ezt a díjátadók is mutatják. Legutóbb a film egyik főszereplője, Borbély Alexandra lett az év legjobb európai színésznője, miközben Ruben Ötlund A négyzet című alkotása végigtarolta az estét az Európai Filmakadémia díjátadó ceremóniáján. (MTI)