promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Limp Bizkit és Ákos is színesíti a VOLT-ot
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A rap-rock műfaj egyik legnagyobb klasszikusa, a kirobbanó formában lévő Limp Bizkit a legnagyobb slágereit hozza el 2018-as turnéján Sopronba és érkezik a dallamos gitárzenében utazó Skillet, az Egyesült Államok egyik legismertebb keresztény rockzenekara is.


A Quimby, a Wellhello, a Brains, a Punnany Massif és a Szabó Balázs Bandája már biztosan jelen lesz Sopronban. A Tankcsapda Lukács Laci 50. születésnapi koncertjével érkezik, Ákos pedig a VOLT-on mutatja be új, kétórás show-ját.

„A VOLT-ra régóta visszajárunk, sok emlékezetes pillanat és koncertsiker köt minket a soproni közönséghez, a nagyszínpadhoz” – mesélte Ákos. „A tavaszi, színházi Ákos50 turné után itt adhatjuk az első csörömpölős nagykoncertünket 2018-ban. Újra van mit várnunk, számoljuk vissza a napokat”- tette hozzá.


Ma délben indul a VOLT 60 órás, kedvezményes “early bird” jegyelővétel. Új lehetőség, hogy immár öt-, négy- és háromnapos bérletek is kaphatók a napijegyek mellett, a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják a látogatók.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás