promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jön az új Star Wars trilógia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az utolsó jedik rendezőjét, a 43 éves Rian Johnsont kérték fel arra, hogy írja és rendezze meg a trilógia első részét – jelentette be a Disney. Johnson úgy nyilatkozott: „a Star Wars világának egy soha nem érintett szegletének szereplőit mutatják majd be.” Ezt azt is jelenti, hogy a Star Wars 9 már valóban valamilyen féle lezárás lesz.

Bob Iger, a Disney elnök-vezérigazgatója a cég negyedéves eredményeiről tartott tájékoztatón azt is elmondta, hogy élőszereplős filmsorozat is készül a Csillagok Háborúja-univerzum alapján, amely a stúdió 2019-ben induló internetes műsorszolgáltatásának kínálatában lesz elérhető.

A Disney úgy akarja befogni a Netflixet, hogy olcsóbban kínálja majd a szolgáltatását, de még így is őrülten nehéz feladata lesz, mivel a nagy netes szolgáltatók többsége már igencsak uralják a piacot. (Torony; MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás