Keresés

Elérhetőségek

Központi e-mail cím
info [kukac] promotions.hu

Szerkesztőségi e-mail cím
szerk [kukac] promotions.hu

Ügyvezető
maxi@promotions.hu

Programok beküldése
programok@promotions.hu

A beattől a pszichedelikus rockig: The Qualitons nagyinterjú

A beattől a pszichedelikus rockig: The Qualitons nagyinterjú

Zene, Film & Kultúra

A beattől a pszichedelikus rockig: The Qualitons nagyinterjú

Zene, Film & Kultúra

Promotions 17:05
Nagyon úgy érzem, amikor anno megalakultatok, akkor nem hosszú távra terveztetek, hanem lesz ami lesz alapon összeraktatok egy örömzenélős zenekart, ami tiszteleg egy adott stílus előtt.

Hunor: Igen, ez még  Berényi Csaba (Kanada Káosz) ötlete volt, és mi csak úgymond belecsöppentünk ebbe az egészbe. A lényeg, hogy összeállt egy a 60-as éveket visszaidéző banda. Anno volt együttműködés a Kovács Katival még az első években, ami egy nagyobb sikert hozott a zenekarnak. Aztán 2010-ben jött a Tramp Records gondozásában egy önálló lemez, de akkor még valóban nem gondolkodtunk annyira előre, elsősorban a Kanada Káosz által elképzelt projektként zakatolt  az egész.

Barna: Hozzátenném, hogy Kanada Káosznak már régi vágya volt, hogy összerakjon egy olyan zenekart, ami a 60-as évek magyar beatje, de igazából átfogóan az egész stílus előtt tiszteleg. Amikor a The Qualitons létrejött, a majdnem mostani felállásában, volt kettő kísérlet, de ez egy hosszú út volt, azonban abszolút rendes projektként gondoltunk rá az elején.

Hunor: A második lemez megjelenésekor Kanada Káosz már nem volt velünk. Addigra érett be valahogy a banda önálló egyénisége, 2014 óta csak a saját utunkat járjuk.

Tudom, hogy sokan még képzeletben sem voltatok meg, de amikor jött a magyar beat korszak, abból mi a legkedvesebb emlék, mi az, ami nagyon megfogott?

Barna: Én 14 évesen láttam egy gyönyörű dokumentumfilmet a Kex zenekarról, az ” Elszállt egy hajó a szélben” nevezetűt, és nekem ez volt az első meghatározó élményem, amikor azt mondtam, hogy ezzel a fajta hangulatú zenével foglalkoznom kell.

Hunor: Azt azért fontos elmondani, hogy amikor megalakult a zenekar, tényleg a 60-as évek beat és funk zenéje volt, ami meghatározta a csapat jellegét, de azért ettől az évek során próbáltunk egy kicsit elszakadni.

Úgy mint a pszichedelikus rock, amit egyre inkább próbáltok belecsempészni a dalokba?

Hunor: Igen, a második lemezre már inkább rányomta a bélyegét ez a fajta stílus, azóta meg főleg a saját hangzásunkat és világunkat próbáljuk megtalálni és elszakadni ettől a beskatulyázástól, amit ránk akasztottak. Nyilván nagyon fontos, és hatott ránk is erősen, de valamilyen szinten minden zene a 60-as évek óta abból táplálkozik. Hangzásban közel áll hozzánk, de ettől még törekszünk arra, hogy egyéni stílust teremtsünk.

Barna: Abszolút jót tett nekünk, hogy egy ilyen zenei múlttal kezdtünk el foglalkozni. Így is majdnem tíz évnek kellett eltelnie, hogy egy saját dolgot kigyúrjunk egy olyan műfajból, ami valamilyen szinten a pop és rock zenének a gyökereit rejti magában. Mondjuk úgy, hogy a The Qualitons egy hosszú tanulófolyamatnak a végeredménye. A következő időszakban olyan saját zenét fogunk gyártani, ami hordozza a 60-as évek ízeit, de mellé új dolgokat is kapnak a hallgatók.


Itthon már egyre többen kezdenek titeket megismerni, de anno a külföldre törés is cél volt, ha jól tudom. Mi a helyzet most ezzel?

Levente: Ha őszinte akarok lenni, akkor nehezen képzeljük el magunkat a magyar zenei piacon. Sokat beszélgettünk a fesztiválszezon utána a tapasztalatainkról: voltak nagyon nagy meglepetések, ahová azt hittük nem fér el a zenénk, de mégis anyukák és alternatív párocskák megőrültek a koncertünkre. Ez nagyon jólesett, de alapvetően a kis fesztiválos pár száz fős közönségtől nem tud továbbmenni ez a zene. Ez azért is van, mert nem akkora a piac és nem az ilyen zenék a meghatározóak, hanem a nagyobb tömegeket elviszi a popzene. Külföldön azért lenne jó játszani, mert nagyobb a piac és jobban szétterülnek a stílusok. Vannak tervek, de meglátjuk mi lesz belőle. Volt most ez a KEXP-s ügy, hogy ez a nagy seattle-i rádióállomás lejátszotta az egyik számunkat. (Torony: főleg indie rock zenével foglalkozik világszinten) Ennek nagyon megörültünk, és van már egy nagyon jó kontaktunk, amit csúnya szóval élve remélhetőleg sikerül meglovagolni, és ezáltal körbetekinthetnénk kicsit Amerikában, de ezek csak víziók még. Most ott tartunk, hogy bepróbáltuk az idei fesztiválszezont, elkezdjük csinálni az új lemezt ősszel, aztán jöjjön aminek jönnie kell.

Hunor: Ez is egy nagyon jó példa arra, amit most mond a Levi, hogy itt játszunk a Vidor Fesztiválon. Szerintem az emberek 80%-a nem ismert minket, nem ismerte a dalokat, de mégis működött a koncert mert az emberek lelkesek és nyitottak az élő zenére. Végig itt voltak, egyre többen jöttek és élvezték a koncertet. Nyilván, ahogy Levi mondta, nem olyan populáris a zenénk, hogy itthon jelentősebb  sikert érjen el, de köszönhetően az ilyen meghívásoknak, olyan emberekhez is eljut, akikhez alapból a rádión vagy egyéb platformon keresztül nem.

Ugyebár a KEXP-nek van egy elég híres kezdeményezése, hogy zenekarokat meghívnak a rádióba, és élőbe előadnak pár számot, akár akusztikusban. Gondolom egy ilyenben benne lennétek!

Levi:  Nagyon is. Írtunk a szerkesztőnek, hogy nagyon szívesen mennénk játszani hozzájuk. Egyelőre várjuk a visszajelzést.  S ha esetleg kapnánk meghívást, szervezhetnénk végre köré egy jó kis turnét.

Anthony a Red Hot Chili Peppersből a The Whispers nevű zenekarhoz hasonlított titeket. Azon elgondolkoztatok, hogy miért pont hozzájuk?

Barna: Fura ez a dolog, mert azt soha nem fogjuk megtudni neki miért tetszett meg ez az egész zenekar, meg az amit hallott akkor. Annyit tudunk mi is, hogy megtetszett neki, de hogy miért, arról nem beszélt nekünk sem, pedig sok időt töltöttünk együtt. Anthony ettől egy jóval zárkózottabb figura szerintem. Én arra tippelek, hogy az a koncert is nagyon nyers volt, amit akkor játszottunk, és ez a nyersebb hangzás foghatta meg őt. Nem gondoljuk túl a hangszíneket, és ez már egy piros pont lehetett nála.

Hunor: Szerintem Anthony azért is volt ennyire pozitív felénk, mert tetszett neki, hogy őszintén fogjuk meg a zenét és nincsenek közízlést kiszolgáló receptjeink, vagy klisék, amiket követünk.  Egész egyszerűen próbáljuk azt kiadni magunkból, ami bennünk van.  Szerintem ezt ő értékeli.

Barna: Ez a jövőben is így lesz, szóval nem fogunk magyarul írni slágereket ahhoz, hogy nagyobb tömegeket érjünk el.

Hunor: Nem feltétlen csak  a magyar nyelv a kérdés. Több zenekarnál  látom,  hogy a koncertjeiken olyan eszközöket vetnek be , ami nem szól másról, mint a showbizniszről. Nem azt mondom, hogy erre nincs szükség, de nagyon felszínesnek érzem sok zenekarnál.  Mi abban hiszünk, hogy a zenei produkció legyen jó  először, utána jöhet a show.  Ez Magyarországon szerintem nagyon rossz arányban van. Szóval ha a mi zenénk itthon húsz embert fog meg,  akkor annyit, nem fogunk megalkudni, eladni magunkat olcsó magyar szövegekkel, vagy  ugrálni a színpadon hergelve a  közönséget. Az útókornak ezek fontosabb üzenetek, mint a jelenkornak megfelelni. Szerintem.

Barna: Ezt akartam én is elmondani, hogy nem az a szempont, hogy a következő fesztiválszezonra lesz-e magyar nyelvű slágerünk, hanem ha tizenvalahány év múlva valaki a lemezünket és azt a dalt, amit tiszta szívből megírtunk előveszi, az akkor is örömet leljen benne és ne egynyári slágernek tekintse.

thequalitons2
Azt gondolom a csapat is úgy érzi, hogy sajnos a mai világban nem elég jó zenét játszani, hogy feljebb tudj lépni, hanem kell egy adag szerencse is.

Levi: Abszolút így van, most olyan flasheink voltak például a Sziget Fesztiválon, délután fél 6-tól játszottunk és az emberek jöttek be a zenére, és ugyebár baromi sok külföldi.  Ez nagyon frankó volt, ahhoz képest, hogy milyen korán játszottunk és mennyi embernek kezdtük el. Fellépés után mászkáltunk és körbenéztünk a Fesztiválon, és annyi jó, kevésbé ismert zenekar van, akik most megmutathatták magukat. Ha a Qualitonst vagy akármilyen külföldi vagy magyar ütős bandát betennének egy menő idősávba, tuti nagy buli kerekedne. Szóval nagyban függ ez attól is, mi az, ami manapság tolva, pusholva van. Ennyi erővel bárkit oda lehetne tenni, és gerilla koncertbe hatalmas bulikat nyomnának és egyszer csak: bumm, ilyen zenék is vannak? Nagyon sok ma már az egy kaptafára játszó zenekar. Furcsa szituáció volt az Ördögkatlan Fesztivál, ahol nagyon szerencsés módon 21 órától játszhattunk nagyszínpadon. Majd ezer ember volt ott, akik a buli elejétől kezdve meg voltak őrülve, és mi meg voltunk lepődve, hogy honnan vagy miből. Ez úgy jött ki, hogy bulizni akartak és pont akkor betalált a mi zenénk, mert mi pont akkor játszottunk.

Hunor: A szerencsében az is benne van, hogy ez a nagyon hálás idősáv az egyik Ördögkatlanos szervezőnek köszönhető, aki nagyon szeret minket.  Úgy gondolta, nagyszínpadon van a helye ennek a produkciónak, nagyon jó, amit mi csinálunk, látniuk kell az embereknek.  Szóval az ilyenekért nagyon hálásak vagyunk a szervezőknek, hogy eljuthatunk ilyen fesztiválokra, mint az Ördögkatlan vagy a Vidor.  És persze ez nekünk is jó visszajelzés, hogy ez az egész milyen jól tud működni nagyszínpadon is.

Barna: Ha egyszer eljutunk, most csak mondok egy példát, a Volt Fesztivál nagyszínpadára este 21-kor, akkor biztos nem lesz ebből gond.

Hunor, aki ismeri a zenekart, az tudja, hogy visszafogottabb személyiség  vagy a színpadon, és nem akarod minden számnál bekiabálni (valljuk be tök feleslegesen), hogy lássam a kurva kezeket. Valójában nyugodtan és higgadtan vezényled le az összes koncertet, és a zenéléssel foglalkozol. Melyik frontemberhez tudnád magadat hasonlítani, aki nagyjából hasonlóképpen működik?

Hunor: Ez egy nagyon nehéz kérdés nekem alapvetően, mert nem vagyok egy tipikus frontember alkat, és nem is akarom ezt a titulust magamnak tudni feltétlen. De ha jó a hangulat a koncerten, jól zenélünk, a közönség is vevő ránk, egyszóval minden adott,  abszolút el tudok lazulni és tudok úgy viselkedni, mint egy frontember.

Ismersz ilyet a zenei világból?

Hunor: Nem, én vagyok az egyetlen! (nevet) Szeretnék abban hinni, hogy a zene önmagában elég kell legyen ahhoz, hogy egy banda működni tudjon a színpadon.  Pont ezért néha kicsit tiltakozom is a frontemberkedés ellen.  Meg persze nem vagyok egy Jagger, na. Hogy kihez hasonlítanám magam? Nem tudom, de szerintem nem is szükséges.

Levi: Nekem soha, egy pillanatra sem volt kétségem, amikor a Hunor mögött felálltam dobolni a zenekarban, hogy itt van egy bizonytalan frontemberi szituáció. Huni tényleg nem olyan, mint a legtöbb hypeoltatóseggrázó majom, aki áll így frontszituációban. Olyan magabiztosság van benne zeneileg, ami kivált mindent, és a többi nem számít.

Barna: Én majdnem ugyanezt mondanám el, de azt is hozzátenném, hogy véleményem szerint tök rossz kép alakult ki a frontemberkedésről az elmúlt 10-15 évben. Mindenkinek van egy fura elvárása, hogy mi a frontember, ez egy faszság, ilyen nincs. Az a lényeg: aki énekel, arra tudj figyelni, ennek meg a Hunor maximálisan megfelel. Énekel, elmondja a történetet a zenével, és ettől nem kell több. Nem kell ugráltatni a közönséget, nem kell percenként benyögni, hogy látni akarom a kezeket, sőt, akkor kezd el nagyon büdös lenni a történet, ha nagyon nyomatjuk, és átesünk a lónak a másik oldalára. Tök sok ilyen zenekar van, függetlenül attól, hogy a 60-as években hogyan alakultak ki ezek a dolgok. Nyilván abban az időszakban nem volt egy ilyen kényszeres frontember szerep, nem arról szólt a popzene, hogy valaki mindenáron elmondja neked a tutit, és főleg azt mondja el, hogy „neked most jól kell érezned magad!”. Nem kell minden áron azt a trendet követni, hogy buliztassuk az embereket.

Amikor írtam a Prodigy koncert kritikát, pont ide lyukadtam ki. Liam Howlett a zenekar agya, ő írja a zenéket, és ő a frontember is. Amíg Keith és Maxim gyakorlatilag csak tomboltatják a közönséget, addig Liam mindig szeret a háttérben maradni, és játszani az elektronikus kütyüivel. Nélküle nem működne semmi, és nem lenne Prodigy, de ugyanez fordítva is igaz.

Levi: Tök jól látod, és azt a fajta frontemberkedést nagyon sok zenekar rosszul vette át. Az, hogy valaki üvölt a mikrofonba, hogy basszátok fel a kezeteket, és gyertek velünk bulizni, az ugyanúgy működhet, mintha valaki egy tapodtat sem mozdul a mikrofon mellől. Ez a fajta információ közlés lemehet 3-5, de akár tízféleképpen is, és ha jó az, amit csinálsz, akkor működni fog.

Hunor: Plusz ha már ki van nevezve egy frontember, akkor az olyan, mintha ő fontosabb lenne a többinél. Ez egy zenekari produkciónál, mint például amit mi képviselünk, sántít. Nincs arra szükség, hogy legyen egy ember, aki eladja a produkciót, és megveszi a közönséget kilóra, csak azzal, hogy kontaktot teremt a közönséggel. Fontosabb az, hogy legyen egy egységes, erős zenekari produktum a színpadon, és mindenki megkapja a lehetőséget, valamint a teret. Mindig viszolyogtam azoktól a frontemberektől, akik elvitték az egész produkciót és nem lehetett sehogy se a zenekarra figyelni, csak rájuk.

Tudom, hogy a Shallow csak a Nagy-Szín-Pad miatt született meg, de ez már előfutára az új albumnak is, igaz?

Hunor:  A Shallow egy kisebb közjáték volt, és most ősszel-télen készülünk egy új anyagot készíteni, ez lesz a harmadik lemez, ami reményeink szerint következő év tavaszán fog megjelenni. Lehet nem nagylemez lesz, csak  4-5 számos EP, amit bakelitként is ki akarunk majd dobni.


Vannak  az olyan bandák, akik keresik a megfelelő hangzást, és ha megtalálták nem tágítanak mellőle, és vannak azok, akik mindig valami újat akarnak kipróbálni. Ti melyikhez tartoztok?

Barna: Szerintem keressük is a hangzásunkat, de amit megtaláltunk, abból meg nem tágítunk. Nem ellentmondás ez, de olyan szinten meg azért annyira nem szabad ragaszkodni a hangzáshoz. Arra értem, hogy lassan 10 éve zenélünk együtt, és nem nagyon aggódom amiatt, hogy nagyon újfajta dolgot találnánk ki. Nekünk most kezdett el megérni az a sok együttható, amit együtt főztünk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a dal nagyon fontos a csapatnak, hogy olyan számokat írjunk a meglévő tudásunkkal, ami a csövön kifér. Itt már mindenki tudja milyen hangzást akar kihozni az adott hangszerből, és így ki is alakult az egységes ”Qualitons” zene. Az elsődleges nem az lesz, hogy bele legyünk buzulva a hangzásunkba, hanem hogy annak a dalnak, amit leteszünk az asztalra, annak üzenete legyen.

Hunor: Nagyon nehéz ezekből a beskatulyázásokból kikerülni,  sajnos erősen ránk ragadt a 60-as évek védjegy. De mindig elmondom, a mai zenék ugyanazok, mint 50 éve, csak kicsit más köntösbe bújtatva. Vannak különböző irányok zenekaron belül is, de nyitottak vagyunk egymásra és bizony külső hatások is érnek minket.  A következő anyag még kérdőjeles , hogy milyen lesz valójában, de garantálhatjuk: nem fog csalódást okozni.

Barna:Olyan anyag lesz, amit mi nagyon fogunk szeretni játszani, és ezzel kicsit előnyben vagyunk sok olyan bandával szemben, akik most kezdenek el zenélni. A tíz év azért már rajtunk is látszik.

Ha ma este választhatnátok egy tagot a Beatlesből, mindegy élő vagy holt, hogy ki lépjen fel veletek a színpadon, akkor kire esne a választás?

Hunor: Nehéz kérdés, de én talán Lenonnal tudok leginkább azonosulni , ezért  jöjjön McCartney.

Barna: Én a Ringo Starrt, és nem azért mert Levi ne lenne milliószor jobb dobos, mint ő, de ha hátranézek, és Levit látom dobolni, és ott lenne mellette Ringo, hát öcsém… (nevet)

Hunor: Én nagyon kíváncsi lennék rá, hogy a Beatles hogyan dolgozna fel egy Qualitons számot.

Barna: Most az ArcadeFire is játszik a turnén két Lennon dalt. Poénból talán majd mi is elgondolkodunk egyszer, hogy belecsempésszünk a koncertbe egy Beatlest, de csak valamilyen kevésbé ismert számot.  (Toronicza Péter, alias Torony)