promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Budapesten is látható lesz a Queen musical
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Londonban 2002-ben debütált az előadás és eddig 17 országban játszották nagy sikerrel, 16 millió néző látta szerte a világon. Az eredeti musical szerzői engedélyt adtak a magyar alkotóknak arra, hogy saját fantáziájuk és alkotókedvük szellemében teremtsék meg saját színpadi változatukat, ezért az előadás a világon először új díszlettel, jelmezekkel, koreográfiával és rendezéssel lesz látható magyar nyelven.

A történet a 24. század elején, a Planet Mall nevű bolygón játszódik, amelyet egykor Földnek hívtak. Az egész világot a GaGa konszern, a Globalsoft uralja, élén a kegyetlen Killer Queennel és segítőjével, a titkosrendőrség vezetőjével: Khashoggi parancsnokkal. A látszólag boldog, biztonságos GaGa világban a fiatalok ugyanazokat a filmeket nézik, ugyanolyan ruhákat hordanak, ugyanazokat a komputer generált-zenéket hallgatják és ugyanazt gondolják. Az igazi élőzene kihalt, a hangszereket betiltották. Fiatalok egy csoportja azonban fellázad a műanyag világ ellen. Tehát a Queen dalokat egy sci-fi történet fogja gyakorlatilag körülvenni.

Az előadást a Vámpírok bálja és a Sakk musicalek rendezőjeként ismert Cornelius Baltus állítja színpadra. Díszlet és jelmeztervező Erkel László Kentaur, koreográfus Túri Lajos Péter, zenei vezető Köteles Géza, művészeti vezető Póka Balázs.

A Ben Elton és a Queen által jegyzett musical főbb szerepeiben többek közt Sári Éva, Egyházi Géza, Scheich Dávid, Török Anna, Veres Mónika, Balogh Anna, Zöld Csaba, Szemenyei János és Stéphanie Schlesser látható.

Miklós Tibor dalszövegei és Várkonyi Zoltán magyar fordítása hűen követik Freddie Mercury és a Queen, valamint Ben Elton különleges világát és a darab humorát.

Az előadásban olyan jól ismert Queen slágerek hangzanak el, mint a Radio Gaga, Szeretni valakit (Somebody to Love), Jöjj és játssz! (Play the Game), Varázslat ez nem más (It's a Kind of Magic), Az egész kell (I Want It All), Csak te, nincs más (No One But You), Ki élne így örökké? (Who Wants to Live Forever), Hogy harap fűbe más (Another One Bites the Dust), Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody) és az előadás címadó dala, a We Will Rock You.

A november 24-i bemutató után, november 25-én és 26-án délutáni és esti dupla előadásokon láthatják a musicalt az érdeklődők. (MTI; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás