promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jeff Goldblum szerepeltetésével azért más lesz a Jurassic World
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Az amerikai színész már az első Jurassic Park-filmben is szerepelt 1993-ban. A káoszelmélet szakértőjét, Ian Malcolmot alakította, és az 1997-ben bemutatott Az elveszett világ című folytatásban szintén szerepet kapott.

A The Hollywood Reporter szerint Goldblum ismét feltűnik a Jurassic World folytatásában a főszereplők, Chris Pratt és Bryce Dallas Howard társaságában. Tavaly Goldblum azt nyilatkozta, hogy a 2015-ben megjelent Jurassic Worldben nem ajánlottak neki szerepet, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyra tartja a filmet és úgy véli, nélküle is rendkívül látványos munkát végeztek az alkotók. Igazából az egyik kedvenc karakterem volt a régi filmekben, és biztos vagyok benne, hogy hatalmas lendületet fog tudni adni a szériának.

jefflostGoldblum 2016-ban egy másik folytatásfilmben is feltűnt: David Levinsont játszotta A függetlenség napja - Feltámadás című sci-fiben, amelynek előzménye az 1996-os kasszasiker, A függetlenség napja volt. Persze a második rész elképesztően pocsék lett, de ez nem a színészen múlott, a készítők akartok rövid idő alatt túl sok mindent megkavarni. A sztárt egyébként idén a Marvel Thor: Ragnarök című fantázia-kalandfilmjében láthatja a közönség, amelyben a nagymestert alakítja.
 
Az új Jurassic World-film, amelynek még nincs végleges címe, a tervek szerint 2018 júniusában debütál a mozikban. Steven Spielberg, a Jurassic Park rendezője ezúttal executive producerként gondozza a filmet, amelynek rendezője J. A. Bayona (Szólít a szörny) lesz.

A Jurassic World globális mozis bevétele elérte az 1,67 milliárd dollárt, ezzel minden idők legnagyobb bevételű filmjei közé került. (MTI; Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás