Pizzolatto úgy volt vele, hogy a második évadba is csak akkor kezd bele, ha van olyan ötlet, amit szívesen megírna, és semmiképpen sem akarta követni az első évad világát. Ő sem egy könnyű eset, de David Milch meg főleg nem az, aki a híresztelések szerint csatlakozott az íróhoz, hogy segítse a kreatív munkát. Milch neve onnan lehet ismerős a közönségnek, hogy ő kreálta a szintén HBO-s Deadwood című sorozatot.
Az HBO egy olyan szerződést kötött Pizzolattoval, hogy 2018-ig mindenképpen náluk dolgozik, és ez alatt az idő alatt akár új projekteket is fejleszthet. Volt tervben egy közös munka Robert Downey Jr. főszereplésével, de még arról sem tudni sok mindent.
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy Nic mester, aki tényleg csak egyedül szeret dolgozni (az első két évad forgatókönyvét is egyedül írta) most kapott maga mellé egy ösztönző társat, akivel nyakig benne vannak a fejlesztésben. Kiderül mi lesz belőle! Ha elkapja az ihlet, biztosan várhatjuk a 3. évadot. (Torony; Variety)