promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy univerzális üzenet, amit ”mindenki ” megért
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Deák Kristóf filmje a világ bármelyik pontján érthető és olyan, mindenki által átélhető érzelmekről mesél, amely képes volt megszólítani az amerikai akadémia tagságát – fejtette ki Hegedűs Bálint. Hozzátette: ez a szép történet a gyerekeknek és a felnőttek egyaránt tanulságul szolgálhat. Elmondta, hogy a Mindenki, amely kis költségvetésből valósult meg, egy nagyon végiggondolt munka. „Az is hozzájárult az alkotás sikeréhez, hogy minden elemében film volt. Film volt a történetében, a vizualitásában és az alakításokban is” - hangoztatta a forgatókönyv-fejlesztési igazgató.

A magyar film az elmúlt években eladható termékké, üzletté vált. „A világban létezik olyan, hogy magyar film, a magyar film aranykorát éli. Olyan univerzális történeteket tudunk elmesélni, amelyek mindenhol működnek és ez a kettő érdekessé tehet minket a nagyvilág és a forgalmazók, fesztiválok számára is” - hangsúlyozta hozzátéve, hogy a magyar alkotók sikerei építik egymást, és aki most vág bele egy új film tervezésébe, biztos lehet abban, hogy megkülönböztetett figyelemmel várják alkotását a világban.

Hegedűs Bálint szerint a magyar filmgyártásban pár éve létrejött fordulatnak köszönhetően az alkotók méltóbb körülményeket kapnak ahhoz, hogy filmjüket elkészítsék.

Emlékeztetett arra, hogy az új rendszer megalapítását kezdetben sokan bizalmatlanul fogadták. Később azonban kiderült: a finanszírozó szervezetek is abban érdekeltek, hogy színvonalas alkotások szülessenek. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek a forgatókönyv-fejlesztésekre. A pályázók, akik támogatást kapnak erre, egy olyan többlépcsős folyamatban vesznek részt, amelyben dramaturgok és forgatókönyvírók észrevételeikkel segítik, hogy a történet még érdekesebb, átélhetőbb legyen.

„Az új rendszer egyik nagy előnye, hogy az alkotók sokkal inkább átgondolt forgatókönyvekkel lépnek a nézők elé” - hangsúlyozta.

Eddig magyar film a rövidfilmes kategóriában nem tudott győzedelmeskedni a filmvilág egyik legnagyobb presztízsű díjátadóján. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás