promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ezért nem veszi senki komolyan a Grammy-díjat
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Eddig a Sipmpson család mutatta be a legjobban, mennyire elhanyagolható a Grammy. Homer egy üveg pezsgőt fizet ki a díjjal, de mint kiderül, lehet még egy 2 literes flakonos borhoz sem mérhető az eszmei értéke. A gála fő nyertese Adele lett, aki egyre elviselhetetlenebb lesz emberileg, amit a szakmai előrelépései befolyásolnak. Az énekesnő pont a George Michael dalt rontotta el a zenekarral, amit először egy káromkodással koronázott meg, aztán bocsánatot kért, és előröl kezdték az egészet. Itt már nem volt gond, jó volt látni a boldog Adelet, aki már sírni is tudott egy kicsit, amikor jöttek a díjak. Egy kis Grammy, egy kis feszültségoldás. Az angol énekesnő annyit nyert, hogy az egyik díjat ketté is törte. Mi a fenének már az, van elég belőle. „Egyszerűen nem fogadhatom el ezt a díjat, nagyon hálás vagyok, de Beyoncé a legjobb előadó. Az ő albuma, a Lemonade olyan monumentális számomra, olyan jól átgondolt, gyönyörű és szívet melengető.” -mondta könnyeivel küszködve, a kettétört Grammy másik felét meg felajánlotta a példaképének.

Az est házigazdája James Corden hozta a szokásos formáját. Amolyan régi bohózatba illően legurult a lépcsőn, aztán egyáltalán nem vicces poénokkal ütötte el az estét, ami méltó volt az ürességtől kongó díjátadóhoz.
 
Ettől függetlenül nem ez vitte el az aranyérmet az estén. Mindenki várta, hogy a Metallica és Lady Gaga közösen színpadra lépjen, azonban ez lett a legviccesebb fellépés is. Gaga ősmetálosnak adta el magát, aztán amikor belekezdtek a dalba James Hetfield mikrofonja bemondta az unalmasat. Még egy hurkafesztiválon is általában működőképes a mikrofon, de a Grammyn úgy tűnik nem. Hetfield próbálkozott egy darabig, ami hihetetlenül vicces volt, de rájött, hogy a mikrofon nem kel életre, ezért Gagával közösen mikiztek. A Metallica frontembere meg is unta a végén a dolgot, felrúgta az állványt és eldobta a fenébe a gitárját.

 
Persze voltak pozitív dolgok is, például a külföldi sajtó nagyon az egekbe emelte a most terhes Beyoncé fellépését, ami tényleg rendkívül látványosra sikerült. Ezek mellett azonban még mindig túl sok a töltelék előadás, amire még az amerikaiak se nagyon kíváncsiak.
 
Rihanna egy gyémánttal kirakott whiskys flaskát cipelt magával. Időnként biztosan iszogatni kellett belőle, mivel nyolc jelölésből nem jutott neki semmi. Kanye West és Justin Bieber valahogy megszimatolták, hogy ők sem fognak hazavinni díjat, mivel el sem jöttek az átadóra. Lássuk a poshadt mogyorókrémes műmáz alatt kik vittek haza Grammyt, amiből talán futja majd egy üveg pezsire.

59. Grammy-díj nyertesek

Legjobb új előadó: Chance the Rapper

Legjobb énekes poplemez: Adele: 25

Legjobb alternatív zenei album: David Bowie: Blackstar

Legjobb popduó/popcsapat előadás: Twenty One Pilots: Stressed Out

Legjobb rockalbum: Cage the Elephant: Tell Me I’m Pretty

Legjobb metálzenei előadás: Megadeth: Dystopia

Legjobb rapdal: Drake: Hotline Bling

Legjobb urban contemporary album: Beyoncé: Lemonade

Legjobb dance/elektronikus album: Flume: Skin

Legjobb filmzene: Csillagok háborúja: Az ébredő Erő — John Williams

Legjobb zenei videó: Beyoncé: Formation

Legjobb raplemez: Chance The Rapper: Coloring Book

Év dala: Hello — Adele Adkins & Greg Kurstin (Adele)

Év felvétele: Adele: Hello

Év albuma: Adele: 25

Köszönjük a Grammynek, hogy közelebb hozta hozzánk a zenét. Reméljük jövőre hasonlóan színvonalas átadót láthatunk, de én azt már nem nézem meg. (Torony)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás