promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sok újdonságot ígér a U2 erre az évre
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
Bono személyesen Facebookon jelentette be mikre készülnek 2017-ben. Idén lesz 30 éves a legendás The Joshua Tree albumuk, ami az egyik legsikeresebb lemezük lett. Csak az USA-ban több mint tízmillió kelt el belőle és 1988-ban megkapta a legjobb albumnak járó Grammy-díjat is. Ezeken kívül rengeteg listán kiemelkedő helyen szerepel, és tényleg egy olyan nagylemezről van szó, amit egyszer hallani kell az életben. Ennek kapcsán ígértek be több tematikus fellépést is. Jelenleg úgy néz ki, hogy tavasszal kezdene a csapat Észak-Amerikában, majd jöhetne Európa – jelentette be a Billboard magazin.

A 2017 nem csak élő U2 fellépésekben bővelkedik majd, hanem az új lemez is napvilágot lát. Sok évnyi stúdiómunka állt a 2014-es Songs Of Innocence mögött, aminek már biztos folytatása volt Songs Of Experience. Már csak az volt a kérdés melyik évben kapjuk meg a folytatást, de most már lehullt a lepel, ez az év 2017 lesz. Pontos dátum még nincsen, de annyi a lényeg, hogy méltó folytatása legyen az előző albumnak. A lemez megosztotta a kritikusokat és a szakmát, de nálunk betalált, várjuk a folytatást. 
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás