promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar Virtuózokkal lép színpadra Hans Zimmer
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapította Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a főiskolán végzett fiatal tehetséges tanítványaiból. A ma már kamara szimfonikussá kibővült zenekar az évek során széles repertoárt épített fel, és alakulásától kezdve igen sikeres külföldi pályafutást mondhat magáénak: több mint 50 turnét teljesített három kontinensen, a külföldön játszott koncertek száma meghaladja az ötszázat. A zenekar külföldi vendégművészekkel is együttműködik, többször turnéztak és lemezfelvételeket is készítettek már világhírű előadókkal.

Nyolc saját CD-felvételükből ötöt az Amerikai Egyesült Államokban adtak ki, a többi Magyarországon készült.

 A CSC, azaz a Cinema Studio Choir magyar profi kórusok tagjaiból alakult 2012-ben. Az együttes főleg kortárs és klasszikus művek, musicalek és filmzenék előadására és stúdiófelvételére fókuszál.

 Az első világkörüli turnéja kapcsán Hans Zimmer a következőt nyilatkozta: "Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk.”

A magyar rajongók lelkesen fogadták az újabb koncert hírét, két hét alatt a budapesti belépők harmada már gazdára talált.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás