promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gazdagok ezek a brit fiatalok
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A 28 éves énekesnő, akinek a vagyona 92 millió fontra (31,5 milliárd forintra) rúg, tavaly még a negyedik helyen állt a harminc leggazdagabb brit sztárt felvonultató sorban. Az idei listán azonban leszorította a One Direction fiúbandát a csúcsról, ahol három évig őrizték helyüket, bár együtt. A magazin a második helyen a 27 éves Harry Potter-sztár, Daniel Radcliffe színész áll 74 millió fontos (25 milliárd forintos) bankbetéttel. A harmadik helyre pedig a 25 éves Ed Sheeran került a becslések szerint 45 millió fontos (15,4 milliárd forintos) vagyonával.
 
A One Directiont korábban együttesként kezelték a listán (ami számunkra nem igazán volt érthető), ezért trónoltak évekig a csúcson, idén azonban a tagok már egyenként szerepelnek. A banda volt tagja, a 23 éves Zayn Malik 38 millió fonttal (13 milliárd forinttal) a negyedik helyezett. A tagok közül a 22 éves Harry Styles 37 millió fonttal (12,7 milliárd forinttal) az ötödik, az egy évvel idősebb Liam Payne 34 millió fonttal (11,6 milliárd forinttal) a hetedik, a nyolcadik és kilencedik helyen pedig Niall Horan és Louis Tomlinson neve olvasható 34 millió font és 33 millió font (11,3 milliárd forint) birtokosaként.

A 26 éves Emma Watson, aki szintén a Harry Potter-filmekkel lett sztár, hatodik lett 35 millió fontos (12 milliárd forintos) bankszámlájával, a lista 10. helyét sorozatbéli osztálytársa, Rupert Grint foglalja el 29 millió fonttal (10 milliárd forinttal).

A Heat magazin hatodik éve listázza a hírességek vagyonát szórakoztatóipari szakértők részvételével. A testület a filmes, televíziós, lemez- és reklámszerződések alapján becsüli meg a hírességek pénzét.

A lista idén a 30 év alatti öt leggazdagabb nemzetközi sztár rangsorát is közzétette. Ezt a csoportot a 26 éves Taylor Swift vezeti 192 millió fontos (66 milliárd forintos) vagyonával. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás