promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jövőre nem lép színpadra Ákos
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A dupla DVD első lemezén a koncert 28 dala szerepel, a másodikon a 2015-ben megjelent Még egyszer című lemezéhez kapcsolódó hat klip és négy werkfilm a stúdiómunkáról, a koncertfelkészülésről, a klipforgatásokról. A DVD-t csütörtökön este levetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban. „Talán ez az eddigi leglátványosabb koncertfilmem, számomra a nemzetközi szint a cél. A rendező Juhász Viktor, aki hosszú évek óta dolgozik velem, a két estét összesen harminc kamera rögzítette” - mondta Ákos. A koncert idén nyáron a közönség szavazása alapján a legjobb koncert kategóriában megkapta a Petőfi Zeneit Díjat.

A DVD-n a klipek között szerepel egy olyan is, amely csütörtökön debütált: az Átölel című dal videója a koncertről kivágott részlet, amelyen Bánfalvi Sándor dobos gitározott, Lepés Gábor billentyűs pedig basszusgitározott. Hauber Zsolt, Ákos zenekarának negyedik tagja és dalszerzője a sajtótájékoztatón kitért arra, hogy az Átölel zenéjét három és fél évvel ezelőtt, kisfia születésekor írta. Ákos előadásait a 2016-os turnészezonban csaknem 120 ezren látták.

A Még egyszer turnéjának következő állomása október 8-án a győri Audi-csarnok, majd Ákos december 17-én, szintén az Arénában, a tavalyihoz képest egy teljesen más műsort és látványvilágot felvonultató koncerttel lezárja négyéves sikeres szintirock időszakát, jövőre nem lép színpadra.

"2012-től 2016-ig több mint félmillió ember látott élőben zenélni, most illendőnek érzem pihenni. Lesz időm eldönteni, mi lesz a következő, amibe belevágok" - mondta Ákos.
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás