promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Véget ért a Vidor: a Vígszínház vitte el a nagydíjat
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A fesztivál kilenc napja alatt tizenhat produkciót láthatott a közönség, a Makk Károly filmrendező vezette zsűri összesen tizenkét díjat osztott ki a versenyprogramban fellépett társulatok között. A legjobb kamaraszínpadi előadásért járó elismerést a budapesti Pinceszínház darabja, a Finito (Magyar zombi), a legszínvonalasabb rendezésért adható díjat pedig Szente Vajk kapta, aki a Játékszín A szőke ciklon című darabját állította színpadra. A legjobb férfi alakítást Szervét Tibor nyújtotta a Thália Színház A nagy kézrablás című darabjában, a legjobb női színésznő pedig Hernádi Judit lett, aki az Orlai Produkciós Iroda Mindent Éváról címszerepében nyújtott kiemelkedő alakítást.
 
Nagy Viktort, a Kecskeméti Katona József Színház színművészét a Boeing, Boeing, míg Györgyi Annát a Finitóban nyújtott színészi teljesítményéért a legjobb férfi, illetve női epizódalakítás díjával jutalmazták.

Kálmán Eszter kapta a legjobb díszletért adható díjat a Dumaszínház és a FÜGE Produkció közös előadásában, A szerelem zsoldosaiban végzett munkájáért, Győri Gabi pedig a Győri Nemzeti Színház Primadonnák című darabjában látható jelmezekért kapott elismerést.

A zsűri döntése szerint az életműdíjat ebben az évben Józsa Imre vehette át, aki a színházi fesztiválon A szőke ciklon című darabban játszott. Különdíjat a legjobb néma vígjátékért Andrássy Máté és Újvári Milán vehették át, akik a FÜGE Produkció Elhanyagolt férfiszépségek című előadásában játszottak. Szintén különdíjban részesült a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné közös előadása, az EztRád is. (MTI)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás